Utánpótlás

2024.03.31. 18:19

Nagy lépést tett a válogatottság felé Pupp Viktória

Dunakeszin rendezték meg az U17-es korcsoport szabadfogású és női ez évi első országos birkózó válogató versenyét, melyen a DKSE két versenyzővel képviseltette magát.

Gallai Péter

Pupp Viktória nyerte az első válogatót

Fotó: DKSE

A napokban megrendezett eseményen Csőregi Zalán 71 kg-ban nem jutott a legjobb hat közé. Pupp Viktória a 65 kilogrammos mezőnyben első mérkőzésén szerb ellenfelét verte tussal. A következő fordulót 7-0-ra nyerte az esztergomi birkózó lánnyal szemben. A harmadik meccsén sem teketóriázott, hiszen pécsi ellenfelét is két vállra fektette. Ezzel a három győzelemmel megérdemelten lett aranyérmes, mellyel nagy lépést tett a válogatottság felé. A következő válogató verseny Kiskunfélegyházán lesz.

Szintén a szakosztályhoz kapcsolódó hír, hogy Budapesten a gyermek, U10, U11 és U13-as korosztály részére rendezett meghívásos gálát az ESMTK. Ezen a DKSE egy sportolóval, fiókszakosztálya a Gurics György BDSE hat fiatallal vett részt az eseményen, amelyen összesen tizenöt csapat versenyzői küzdöttek a dobogós helyezésekért. A verseny kiváló felmérő volt a május végi országos bajnokság előtt, hiszen a legnagyobb budapesti klubok is felsorakoztatták sportolóikat. 

Fotó: DKSE

Az elért eredmények mindenképpen biztatóak.

  • U13: 3. Czeiner Péter György (50 kg).
  • U10: 3. Szélpál-Stadler Benett (32 kg).
  • U10: 5. Szalona Mihály (35 kg).
  • U11: 2. Csepreghy Péter (50 kg).
  • U13: 5. Fekete Csanád (58 kg).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában