2024.02.27. 19:22
Nem várt vereséggel nyitották az alsóházat
Az NB II-es futsalbajnokság nyugati csoportjának alsóházi küzdelmeit vereséggel kezdte az élről hétfőn este Tihanyban a Dunaújváros Futsal csapata.
Az első meccs nem sikerült a rájátszásban
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő
Nem vigasztalásként említem, de ebbe a nyitányba mások is „belealudtak”. A felsőházban is meglepetésekkel nyitottak a keményen tervező csapatok. Az ELTE-BEAC - TFSE-11Temasports puskaporszagú 3 – 7-es eredménye, valamint a Haladás VSE II. - Nagykanizsai Futsal Club 4 – 6 férfias küzdelmet sejtet. Az alsóházban a Mad Dogs-Viadukt SE - Érd-SZISE 4 – 3-as mérkőzésen is későn ébredő volt a vesztes csapat.
Tihanyi FC – DF 1–0 (1–0)
DF: Cseresnyés – Ivacs, Puskás, Szili, Németh. Csere: Tóth Sz. (kapus), Váradi, Varga, Kuti, Vincze. Edző: Tóth Árpád.
A hazaiak gólját Rusvai már a 7. percben megszerezte. A jegyzőkönyvekbe utána már csak előbb az első félidő végén Némethnek, majd a második elején a gólszerzőnek írtak be egy sárga lapot. A góllövés a továbbiakban egyik félnek sem sikerült.
Tóth Árpád, a dunaújvárosiak edzője így értékelte a mérkőzést: – Bár létszámban megvoltunk, de így is hiányzott három-négy emberünk. Ahogy máskor, most is sportszerű találkozót játszottunk a Tihannyal. Sajnos a kapusuk nagyon jó napot fogott ki, illetve sokszor rossz döntést hoztunk a befejezéseknél.
Az akarással nem volt gond, helyzetünk bőven akadt, viszont gólszerzés nélkül bizony nehéz egy mérkőzést megnyerni.
H. | Csapat | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. | ||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | ![]() | MAD DOGS-VIADUKT SE | 1 | 1 | 0 | 0 | 4 | 3 | 1 | 7 | Hozott pont: 4 |
2. | ![]() | DUNAÚJVÁROS FUTSAL | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | -1 | 6 | Hozott pont: 6 |
3. | ![]() | TIHANYI FC | 1 | 1 | 0 | 0 | 1 | 0 | 1 | 5 | Hozott pont: 2 |
4. | ![]() | ASTERIX SC ÉRD | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 1 | Hozott pont: 1 |
5. | ![]() | WPC MEISTER-ÉRD-SZISE | 1 | 0 | 0 | 1 | 3 | 4 | -1 | 0 | Hozott pont: 0 |