Felkészülés

2024.01.29. 08:30

Négygólos győzelmet aratott Iváncsán az FC Dunaföldvár

Az NB III-as labdarúgó-bajnokságra készülő, a dél-nyugati csoportot holtversenyben vezető Iváncsa szombaton az ötödik FC Dunaföldvárral játszott edzőmérkőzést. Végül a vendégek nagyszerű játékkal nyertek.

Gallai Péter

Görög Gergőék (j) az őszi bajnoki után most az edzőmeccsen is legyőzték az éllovas Iváncsát

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A földvári együttes január 9-én kezdte újra a közös munkát a tavaszi folytatásra, és most már edzőmeccseket is játszik Varga Balázs csapata.
Szombaton a tavalyi NB III-as bajnok és jelenleg is első helyen álló Iváncsa otthonába látogattak, ahol az első félidő közepén indult meg a gólgyártás, Keresztes, majd Bartha és Rabi szerzett szép találatot. A második játékrészben is kontrollálta a Földvár a találkozót és egy nagyszerű akció végén Tóth négyre növelte a vendégek előnyét. A meccs végén még bemutatkozhatott két 17 éves, saját nevelésű játékos Polgár Ferenc és Horváth Balázs is.
Iváncsa KSE - FC Dunaföldvár 0-4 (0-3)
FC Dunaföldvár: Vukman - Görög, Ladányi V., Gál, Berekali - Keresztes, Molnár, Dorogi, Rabi - Bartha, Urbán. Vezetőedző: Varga Balázs.
Csereként léptek pályára: Tóth M., Ladányi P., Keringer, Polgár, Horváth B.

Varga Balázs a klub közösségi oldalán így értékelt: - Nagyon hasznos és tanulságos mérkőzésen vagyunk túl, ami kiválóan szolgálja a felkészülésünket. Négy nagyon szép gólt szereztünk a találkozón és nagyon biztató teljesítményt nyújtottak a játékosiam. 

Az Iváncsa egy kiváló csapat, akik ellen ismét nagyon jól megszerveztük a védekezésünket, hiszen nem kaptunk gólt és nagyon sokszor tudtunk már feljebb is labdákat szerezni, aminek kimondottan örülök.

- A játék felépítésünk jól működött, mertünk játszani és labdát birtokolni, amiben szeretnénk még előrelépni. 

Örülök a látottaknak, de van még miben fejlődnünk és bízok benne tudunk még előrelépni a csapattal.

- Két fiatal, saját nevelésű játékosunk is beállt a mérkőzés végén, ami szintén fontos számunkra. Bízok benne, hogy minél többet tudnak velünk lenni a felkészülésben, hiszen ez jól szolgálja a fejlődésüket. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában