Labdarúgás

2023.11.11. 09:30

Kiesési rangadó vár a DFC együttesére Pécsen

Az NB III-as labdarúgó-bajnokság dél-nyugati csoportjának 15. fordulójában a Dunaújváros FC csapata a PTE-PEAC vendégeként lép pályára a PMFC Stadionban. Az FC Dunaföldvár együttese pedig az MTK Budapest második számú gárdáját fogadja. Mindkét összecsapás vasárnap 13 órakor kezdődik.

Gróf András

Szepessy Róberték nagyon fontos meccset játszanak idegenben

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

A dunaújvárosiak az előző körben hazai pályán bravúros döntetlent értek el a bajnoki címre pályázó Szentlőrinc ellen, ám így is maradtak a tabella utolsó helyén. Ezúttal igazi kiesési rangadót játszanak, hiszen a jelenleg tizennegyedik helyen álló PTE-PEAC csupán egyetlen ponttal előzi meg őket. A pécsiek a múlt héten az Iváncsa otthonában nem vallottak szégyent, mert csak a mérkőzés hajrájában kapott két találattal maradtak alul. A házigazdák őszi eredményei alapján a megállapítható, hogy gyengéjük a támadójáték, aminek bizonyítéka az eddig szerzett csupán nyolc gól. Ezen mutató a legrosszabb a mezőnyben. 
Igaz, Dobos Barna együttese sem jeleskedett ezen a területen, mivel csak hárommal több találatnak örülhettek. A kapott gólok tekintetében viszont a hazaiak állnak jobban, náluk tízzel kevesebb ez a szám.

A Földvár kisebb megtorpanást követően magára talált, jó esélyeik vannak az újabb sikerre
A Dunaföldvár egy kisebb megtorpanást követően magára talált. Az elmúlt két fordulóban begyűjtötték a maximálisan megszerezhető pontokat. A táblázaton elfoglalt helyezések alapján ezúttal sem jelenthet gondot a győzelem megszerzése az MTK II-vel szemben, hiszen a csapatokat nyolc hely és tizenkét pont választja el egymástól a bajnoki tabellán. A fővárosi kék-fehérek elleni keretből hiányzik majd a védelem egyik stabil pontja, Molnár Sándor, valamint Görög Gergő, akik a múlt héten begyűjtötték az ötödik sárga lapjukat.
A forduló további párosítása: Paksi FC II – Ferencvárosi TC II, Fehérvár FC II – Szekszárdi UFC, Érdi VSE – Kaposvári Rákóczi FC, FC Nagykanizsa – Bonyhád-Majos, Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő – Iváncsa KSE, Szentlőrinc – Mohácsi TE 1888.

H. CsapatM.Gy.D.V.LG.KG.GK.P.
1.IVÁNCSA KSEIVÁNCSA KSE14121138122637
2.SZENTLŐRINCSZENTLŐRINC14113036102636
3.FC NAGYKANIZSAFC NAGYKANIZSA1483340202027
4.FC DUNAFÖLDVÁRFC DUNAFÖLDVÁR1482430191126
5.FERENCVÁROSI TC II.FERENCVÁROS II.1482421111026
6.KAPOSVÁRI RÁKÓCZI FCKAPOSVÁRI RÁKÓCZI145631915421
7.ÉRDI VSEÉRDI VSE145452529-419
8.PAKSI FC II.PAKSI FC II.136073435-118
9.MOHÁCSI TE 1888MOHÁCSI TE 1888145271821-317
10.GÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐGÁRDONY-AGÁRDI GYÓGYFÜRDŐ144463132-116
11.BONYHÁD-MAJOSBONYHÁD-MAJOS144281726-914
12.MTK BUDAPEST II.MTK BUDAPEST II.143562327-414
13.FEHÉRVÁR FC II.FEHÉRVÁR FC II.143291834-1611
14.PTE-PEACPTE-PEAC14248826-1810
15.SZEKSZÁRDI UFCSZEKSZÁRDI UFC132381228-169
16.DUNAÚJVÁROSDUNAÚJVÁROS142391136-259

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában