2023.10.10. 13:30
A második helyen álló adonyiak nem kérnek és nem is adnak kegyelmet senkinek
A Fejér vármegyei labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában az utóbbi idők meglepetés csapata, a Nagyvenyim nem csak kijavította előző fiaskóját – Polgárdiban kaptak egy nyolcast –, de alaposan oda is pörkölt besnyői ellenfelének a csoport legtöbb góljával Vaskó József csapata.
Kovács Dániel (b) sokat hozzátesz a Nagyvenyim sikeréhez, most is rúgott gólt, sérülten is
Fotó: Horváth László
A forduló után részben változott az élvonal a Polgárdi odaért a dobogóra, az Abával cserélve. A Nagyvenyim és a Nagykarácsony is kapaszkodik, utóbbiakra rá is fér a jobb helyezés, mert a tavalyi teljesítmény erre ösztönöz. Az Előszállás viszont továbbra is gyengélkedik, a Seregélyessel nulla ponttal állnak.
Nagyvenyim – Besnyő 6–0 (2–0)
Nagyvenyim: Fodor – Cislo, Pinczési, Princz, Balogh, Viola, Dorogi, Gászler, Kovács (Bozár 48.), Sarok, Kővári.
G.: Kovács (33.), Princz (38.), Balogh (49.), Koller (73. öngól) Pinczési (82.), Viola (85.).
Vaskó József: – Nem a tervezett szerint alakult Polgárdiban a meccsünk, amikor sok sérülttel álltunk fel és meccs közben is jöttek újabbak. Ráadásul fejben sem koncentráltunk. Éppen ezért féltem ettől a meccstől, de szerencsére a srácok hamar túltették magukat a vereségen. Most is még létszámgondokkal küzdöttünk a sérülések miatt, akik viszont a pályán voltak, teljesen odatették magukat. Akár nagyobb gólkülönbséget is írhattunk volna.
Aba Sárvíz – Baracs 1–1 (1–1)
Baracs: Vaszócsik – Hepp, Áldott, Prókai (Szurma 14.), Dobrovitz, Deli (Nagy D. 88.), Nagy E. (Killer 73.), Takács, Badi, Palkó, Huber.
G.: Huszti (30.), ill. Huber (5.).
Körmendi Zsolt, Baracs: – Gólokkal kellet volna nyernünk. Kettő tizenegyest nem fújtak be nekünk. Azt hittem könnyebb lesz.
Adony – Sárszentmihály 3–1 (0-0)
Adony: Rácz – Bognár, Budai, Bagóczki, Virág (Fábián 65.), Androsovits (Vukaljovics 62.), Kaló (Glonczi (77.), Tóth, Balogh, Holentoner, Kókuti.
G.: Virág (49.), Holentoner (72., 78.), illetve Andrásy (61.).
Egy remekül összeérett csapat képét mutatja az idei szezonban a Duna-parti együttes. Ezt erősítette meg Boldóczki Sándor edző is. Az adonyiak jelenleg a dobogó második helyét foglalják el, Boldóczki elmondta, sokkal kiegyensúlyozottabbak az idény csoportküzdelmei és ez jó hatással van az ő csapatukra is. Nem kérnek kegyelmet és nem is adnak senkinek, ezzel a mentalitással indultak az ősszel. Otthon és idegenben is jól alakultak az eredmények. Két év is eltelt, mire újra élvonalba került a gárda. Élvezik a sikereket és ez a húzóerő. A sárszentmihályi meccset illetően két, korrekt együttes futott pályára, ahol a jobban koncentráló, nagyobb játékerőt képviselő fél győzött.
![](https://cdn.duol.hu/2023/10/eVhEG2jng5Ab3ldyV_3Pm7ZDuayhvh-cIWHMA6GDG-s/fit/1200/848/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBlNGZmODE2OTYwZjQ5ZWFiMjRiOTZiZTZjM2M5NGJl.jpg)
Fotó: Horváth László
Nagykarácsony – Sárosd II. 2–1 (1–0)
Nagykarácsony: Turi – Szabó J., Fülöp, Gábris (Horváth Zs. 58.), Szabó Sz., Mohácsi, Szabó M. (Jákli 39.), Horváth B., Gráczer, Éliás, Kovács (Rezes 61.).
Gólszerző: Gráczer (44.), Jákli (52.), illetve Vida (85.).
Előszállás – Polgárdi 2–4 (0–3)
Előszállás: Garbacz – Kovalovszky, Németh L. (Reichardt 46.), Béres, Szalai (Felföldi 38.), Horváth G. (Puskás 72.), Mekota, Kvárik (Romhányi 62.), Horváth K., Kovács (Németh 46.), Nyári.
Kiállítva: Garbacz (83.).
Gólszerző: Reichardt (62.), Nyári (70.), illetve Nyári (2. öngól), Simon (6.) Baranxai (8.), Horgos (52.).
További eredmény: Kálóz - Seregélyes 4-1.
H. | M. | Gy. | D. | V. | LG. | KG. | GK. | P. | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | BARACS | 6 | 4 | 2 | 0 | 23 | 9 | 14 | 14 |
2. | ADONY | 5 | 4 | 1 | 0 | 17 | 4 | 13 | 13 |
3. | POLGÁRDI | 6 | 4 | 0 | 2 | 28 | 10 | 18 | 12 |
4. | NAGYVENYIM | 6 | 4 | 0 | 2 | 21 | 17 | 4 | 12 |
5. | ABA SÁRVÍZ | 6 | 3 | 2 | 1 | 15 | 10 | 5 | 11 |
6. | NAGYKARÁCSONY | 5 | 3 | 1 | 1 | 10 | 9 | 1 | 10 |
7. | BELOIANNISZ | 5 | 2 | 2 | 1 | 16 | 9 | 7 | 8 |
8. | SÁRSZENTMIHÁLY-MASTERPLAST | 5 | 2 | 0 | 3 | 17 | 17 | 0 | 6 |
9. | SÁROSD II. | 5 | 1 | 2 | 2 | 14 | 13 | 1 | 5 |
10. | BESNYŐ | 6 | 1 | 2 | 3 | 15 | 24 | -9 | 5 |
11. | KÁLOZ | 6 | 1 | 2 | 3 | 14 | 28 | -14 | 5 |
12. | ELŐSZÁLLÁS | 5 | 0 | 0 | 5 | 8 | 19 | -11 | 0 |
13. | SEREGÉLYES | 6 | 0 | 0 | 6 | 4 | 33 | -29 | 0 |
14. | SZABADBATTYÁN (Kizárva) | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 | 0 |