Remekül küzdött a venyimi csapat

2023.08.31. 13:43

A Baracs lépett tovább

Horváth László

Fotó: Horváth László

Augusztus 27-én, vasárnap sorsdöntő mérkőzésre készült mind a két csapat a Fejér vármegyei Kupa harmadik fordulójában. A házigazdák újjászervezett, a Nagykarácsonyt is búcsúztatni képes gárdával állt ki a korábban bajnoki döntős ellenfelével szemben. Az első félidőben Deli két góljára egyszer még válaszolni tudtak a vendéglátók. A szünetet követően sok helyzet adódott mindkét oldalon. Kapufák és ajtó, ablak ziccerek váltogatták egymást. Végül a hosszabbításban a 93. percben Takács góljával végleg megpecsételődött az addig hősiesen harcoló Nagyvenyim sorsa. 

Vaskó József, Nagyvenyim: Az első félidőben a Baracs irányította a mérkőzést. Sajnos kaptunk két elkerülhető gólt, de utána sikerült betalálnunk. A hajrában több kapitális helyzetet is kihagytunk, illetve a szerencse sem állt mellénk. Úgy gondolom, a döntetlen ezúttal is benne volt a meccsben. Természetesen gratulálunk ellenfelünknek! 

- Körmendi Zsolt, Baracs: A mérkőzés nagy részében a mi akaratunk érvényesült.  Sokat segített, hogy a meccs elején gyorsan kétgólos előnybe kerültünk. A második játékrészben magunknak tettük nehézzé a találkozót, ami az utolsó 20 percben nagyon izgalmasra és eseménydúsra sikerült. Rengeteg helyzetet kihagytunk és benne volt az ellenfél egyenlítése is, de a végén egy eredményes akciót vezetve kettő lett közte. 

Nagyvenyim: Szikszai, Princz, Ráthgéber, Balogh, Kovács, Szalai, Furuglyás, Sarok, Kővári, Gászler, Cislo. Cserék: Fodor, Klein, Tóth, Dorogi, Viola. 

Baracs: Vaszócsik, Hepp, Prókai, Szurma, Deli, Takács, Killer, Badi, Palkó, Huber, Kiss. Cserék: Áldott, Kozma, Dobrovitz, Szabó, Fejes, Tóth. 

Gólszerzők: Nagyvenyimtől Cislo Bence. Baracstól Deli Adrián 2, Takács Titusz. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában