Asztalitenisz

2022.04.19. 19:07

Volentics Anna is éremmel tért haza

Szabó Szabolcs

Volentics Anna, Kovács Domonkos és Oroszki Viktor között F.: DASE

A közelmúltban a magyar női U23-as asztalitenisz-válogatott harmadikként végzett a Közép-európai Szuperligában. A nemzeti csapat tagja volt az idei szezonban a Dunaújvárosi ASE NB I.-es csapatát erősítő Volentics Anna is. Az aszteliteniszezz.hu beszámolója szerint a fiatal magyar csapat csoportmásodikként jutott a négyes döntőbe, amelyet a csehországi Havírovban rendeztek meg. 

Alsóházi rangadó vár a DASE csapatára a bajnokság 17. fordulójában a hétvégén

Az elődöntőben a horvát, litván, valamint thaiföldi légióssal felálló Linz ellen csak Dari Helga nyert meccset, a cseh U23-as válogatott elleni bronzmérkőzésen azonban rajta kívül Fejős Anna és Laskai Írisz is hozzá tudta tenni a magáét. Ezzel 5:2 lett ide, így sikerült visszavágni a cseheknek a csoportkörben elszenvedett vereségért. A kupát a Bálint Bernadettet is soraiban tudó cseh TT Moravsky Krumlov szerezte meg. A magyar játékos a final four során a hat meccséből ötöt megnyert. 
Az NB I. nyugati csoportjában jelenleg a tabella 8. helyen álló Dunaújvárosi ASE április 23-án a 9. helyen álló budapesti High Life SE vendége lesz a 17. fordulóban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában