Hosszú évek munkája, napi hat-nyolc óra edzés gyümölcse lehetne ez a győzelem

2021.04.17. 11:30

Bárhogy, bárkivel, de az első mérkőzést meg kell nyerniük!

Négyszer már átélte, milyen a vesztes oldalon lenni egy bajnoki döntőben. Azonban annyi munkát fektettek bele és áldozatot hoztak az elmúlt időszakban, hogy Gurisatti Gréta szerint a DUE-Maarsk csapata igenis rászolgált, hogy a szombaton kezdődő döntő párharc végén ők ünnepelhessenek.

Gallai Péter

Reméljük, Gurisatti Gréta „Zsuzsinak” azaz Géraldine Mahieu-nak a meccs után örömpuszit adhat

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

A Magyar Kupa-diadallal eddig a Dunaújvárosi Egyetem-Maarks Graphics csapata vezet az Újpesttel szemben a trófeák tekintetében a szezonban. A szombaton 20.45 órakor kezdődő, és az egyik fél két sikeréig tartó bajnoki párharc a következő, ahol a két topcsapat összeméri erejét.

Ennek amolyan felvezetéseként a múlt héten az alapszakaszban is találkozott a két fél, az UVSE akkor egy góllal nyert, ezzel az első helyen zárt. Erről Gurisatti Gréta azt mondta lapunknak, jókor jött ez a vereség, amolyan ébresztőként. Ezáltal tudatosulhatott mindenkiben, a bajnoki címet bizony nem fogják könnyen adni, és még jobban akarják az aranyérmet.

Gurisatti Gréta ötödik bajnoki döntő­jére készül, felnőttek a feladathoz

– Az előző, félbeszakított szezonban szerintem a mutatott játék képe alapján joggal gondolhattuk magunkról, képesek leszünk a végső sikerre. Felnőttünk a feladathoz. Ahogyan akkor, szerintem most is reális esélyünk van a győzelemre, immár tíz év után. Most csak két siker kell hozzá, de ez két kőkemény csata lesz. Ezért akarunk nyerni mindenképpen szombaton, hogy a lélektani előnnyel felvértezve játszhassunk jövő héten, hiába szurkolók nélkül, de mégis feltüzelve, hogy hazai medencében érhetünk fel a csúcsra, ha azt a meccset is behúzzuk – mondta.

A válogatott kiválósága megjegyezte, azért is fontos lenne az első siker, mert az ellenfélnél több olyan fiatal van, akiknek ez lesz az első döntője. S ha a DUE-Maarsk hozza az első felvonást, akkor szerinte sokkal bizonytalanabbak lehetnek Dunaújvárosban, ezt a nyomást azért tizenhét-tizenkilenc évesen nehéz kezelni. Persze a túloldalon is van egy Keszthelyi Rita, Szücs Gabriella vagy Gangl Edina, de sok fiatal kap náluk is főszerepet.

Reméljük, Gurisatti Gréta „Zsuzsinak” azaz Géraldine Mahieu-nak a meccs után örömpuszit adhat
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

– Mi ebből a szempontból szerencsésebbek vagyunk, hiszen jó pár döntőt vívtunk együtt, s ez a kis rutin most minket szolgálhat már az utolsó gólnál, másodpercnél. Az első döntőt 2013/14-ben játszottam, akkor három győztes mérkőzésig ment a párharc, kettőn is az utolsó másodpercben egyenlített az ellenfél, így büntetődobások következtek, ahol kikaptunk. 17 éves fejjel nem volt könnyű ezt így feldolgozni. Aztán még három elveszített döntőm volt utána. Ez lesz az ötödik a sorban, hosszú évek munkája, napi 6-8 óra edzés gyümölcse lehetne ez a győzelem, amiért nagyon sokat tettünk. Igazi elégtételnek gondolom, akár csak az elmúlt két Magyar Kupa-döntőt, amit megnyertünk, erre is kellően ki van éhezve a csapat, hiszen Mucsy Mandulán kívül ezt senki nem élhette még át tőlünk. Pont az egyik megbeszélésen erről beszéltünk, Mihók Attila is azt mondta el, igenis nagyon megszolgáltuk, hogy az aranyérem minket illessen. Természetesen ezt nem az újpestiek akasztják a nyakunkba ajándékként, meg kell érte harcolni. S ez így van jól, mert pont a csapatunkat a végletekig tartó küzdés jellemzi, és ha tíz góllal jobbak lennénk, mint az ellenfél, nem adna akkora örömet a diadal, hogy végre nyertünk. Ez lenne a legjobb visszaigazolás, hogy jó úton haladunk, a legjobb képzést és lehetőséget kapjuk Dunaújvárosban. Ez négy éve elérhetetlennek tűnt, most reális esély van erre, és szerintem sokkal inkább rajtunk fog múlni, mint az Újpesten – tette hozzá.

Gurisatti hangsúlyozta, nyilván a múlt heti, sima bajnokin természetesen senki nem terítette ki az összes taktikai kártyáját. Most az ­UVSE és ők is készülnek meglepetéssel, valami új dologgal a másiknak.

Ez leginkább a meccs első felére lehet érvényes, amíg van oxigén, amíg a teljes keretet lehet forgatni. Utána már az adott forma és az dönt, ki bírja jobban, azaz a fizikum, mert iszonyatos tempóra lehet készülni.

– Azt gondolom, két meccsből le lehet tudni a párharcot, de a szombatnak elképesztő fontossága lesz. Bárhogy, bárkivel, bármilyen áron, ha kell, akkor öten maradva, de meg akarjuk nyerni ezt a mérkőzést. Aki bent lesz a medencében, annak kell megoldania a feladatokat, akár egy percről is van szó. Nagyon erős a közösségünk, hiszünk egymásban, tudjuk, mit áldoztunk fel és tettünk a cél érdekében, sikerülnie kell! Kaphatunk az élettől egy visszaigazolást, hogy amiről addig úgy érezted járna neked, végre meg is lesz. Más megélni Magyari Aldának, hogy ő az első döntőjét vívja, mi meg az ötödiket, bennünk ez még egy plusz erő a csapaton belül, rendszeresen beszédtéma, hogy most már a boldogságtól szeretnénk sírni, láttunk eleget másokat örülni egy-egy bajnoki finálé után.

Az Euroliga döntőjében is összejöhet a párharcuk

A párharc második felvonását jövő héten szerdán 17.30 órától rendezik meg Dunaújvárosban, amit az M4 Sport szintén élőben közvetít. Amennyiben harmadik találkozóra is szükség lesz, az április 24-én szombaton az UVSE otthonában következik. Abban az esetben, ha két mérkőzés alatt eldől az aranyérem sorsa, utána kicsivel több, mint egy hete marad csak a két együttesnek a felkészülésre az Euroliga négyes döntőjére, amit a negyeddöntőkhöz hasonlóan, szintén Budapesten rendeznek meg buborékban. A sorsolás alapján itt is összejöhet az újabb DUE-Maarsk Graphics – UVSE finálé, amennyiben április 30-án a dunaújvárosi lányok túljutnak az orosz Uralochkán, az újpestiek pedig a görög Olympiakos Pireuszon. A bronzmeccs és a döntő május 1-jén lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában