világbajnokság a kicsi hokisoknak

2020.02.10. 20:46

Egy ezüstérem jutott a magyar gyermekeknek

Ismét Gyerek Világbajnokság volt Dunaújvárosban. A magyar jégkorongozóknak jutott egy ezüstérem.

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

A Gyerek Világbajnokság az eddigi öt év alatt már igazi ünneppé vált – főképp a gyerekeknek. Új kihívást jelent az, hogy minden gyermek olyan csapattársakkal játszik, akikkel a torna reggelén találkozik először.

A meccsek mellett idén is sok program várta a résztvevőket: a már megszokott hivatalos fotózás segítségével megörökítették azt a csapatot, ami ebben a formájában egyetlen egyszer, a Gyerek Világbajnokság során áll össze.

Az idei évben először a Gyerek Világbajnokság hivatalos kabalájával, Manfréddel is találkozhattak, aki természetesen szívesen fotózkodott azzal, aki erre igényt tartott. Ezek az apró dolgok a nyolc-kilenc éves gyerekeknek szép élmények, de még fontosabb maga játék, a jégkorong.

Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Az ötlet remek, hiszen az elitcsoportos válogatottak játszanak egymás ellen, de minden csapatban csak magyar játékos mutatja tudását. Ami nagyon jó elgondolás, hogy az edzők összedugják a fejüket, és olyan csapatokat hoznak létre, amelyek körülbelül hasonló játékerőt képviselnek. Vagyis itt nem fordulhat elő, hogy Kanada nagy különbséggel győzze le Magyarországot – mert azért azt el kell ismerni, hogy normál körülmények között így lenne.

De ezen a tornán nem az eredmény volt a fontos, hanem az, hogy közel négyszáz pici gyerek egy remek hangulatú tornán megmutathatta, hogy mire képes.

Nagyon picik, de nagyon szeretik a jégkorongot
Fotó: Laczkó Izabella / Dunaújvárosi Hírlap

Ami még fontosabb – legyünk elfogultak – hogy Babic Vladimír irányításával évről évre remek utánpótlás-tornákat rendez a Dunaújvárosi Acélbikák csapata.

Csak példának felhozva: a karácsonyi Santa Claus Cup Európa egyik legismertebb, legrangosabb kupája lett, amely az idén már négynapos volt.

És hogy igazságunkat megerősítsük, csak néhány szám­adat a hét végi Gyerek Világbajnoksággal kapcsolatban. A torna honlapján a szervezők teljes joggal az alábbi mondatokkal dicsekedhettek: „az ötödik Gyerek Világbajnokságon rekord résztvevőszámot láthatnak majd a kilátogatók, hiszen 381 játékos érkezik majd ötvennégy egyesületből.”

A legfontosabb, a magyar jégkorong egyre szélesebb alapokon nyugszik, egyre több gyerek hokizik.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában