2018.11.05. 21:12
Wombatokat győztek le
Az OB II.-es floorballbajnokság vasárnapi mérkőzésén a Neumann Wombats csapatát fogadta a Dunaújvárosi Egyetem-Rudas Floorball Team a Campus Arénában, akik a múlt heti Kazincbarcikai pofon után hazai pályán szerettek volna javítani.
A vendégek eddig egy döntetlennel és egy vereséggel álltak, míg a spártaiak egyszer győztek és kétszer kikaptak. A két csapat nagyjából azonos erőkkel rendelkezik, bár a vendégeknek sok olyan játékosuk van, akik tavaly még az OB I.-ben szerepeltek.
A meccsen a vendégek szereztek vezetést, de két percen belül a dunaújvárosiak fordítani tudtak Lendvai és Kiss P. révén. A második játékrész kiegyenlített játékot hozott, ami az eredményben is megmutatkozott. A záró harmad azonban már csak a hazaiakról szólt, a hajrában Siklósi ismét vezetést szerzett büntetőből, rá egy percre Krukk is betalált, Kiss T. üres kapus gólja pedig mindent eldöntött.
![](https://cdn.duol.hu/2021/12/1u28UKdYfxK_CxfdlaYI2KbtTfWuoO9XKls8cfyWxc0/fill/1470/1355/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgyNWUzZThhNzkzOTQ1YTI5MGRlNzM1NTBiZGIwZTQ2.jpg)
Fotó: Lőwinger Zoltán
A mérkőzés jegyzőkönyve
Dunaújvárosi Egyetem-RFT – Neumann Wombats 7–3 (2–1, 1–2, 4–0)
DUE-RFT: Majorosi, Pribék (kapusok), Krukk, Kiss P., Kiss T., Pavlicsek, Lendvai, Siklósi, Boa, Komjáti, Vidákovics, Sója, Petrovickij, Jadlószki, Pász, Dolmán, Balázs. Játékos-edző: Kiss Péter.
Góllövő: Kiss P. 2, Kiss T., Siklósi 2, Krukk, Lendvai, ill. László, Dénes, Ágoston.