Blus és rock

2024.03.01. 11:30

Két korosztály, kétféle zene, azonos érdeklődés - galériával

Különleges este volt pénteken a Kaptár Music Pubban, ugyanis két, egymástól nagyon különböző korosztály, két egy mástól nagyon különböző stílusban muzsikált a pinceklub színpadán. A tapasztalat szerint azonban jócskán volt átfedés közönségük között, mindkét banda tudott élményt adni a másik publikumának is.

Balla Tibor

Fotó: Ihász Martin

Az estet a helyi erőkből álló P.E.N.É.S.Z. együttes nyitotta, akik viszonylag ritkán állnak közönség elé helyben, a Kaptár pedig eddig nem igazán szerepelt a fellépőhelyeik között. Ezidáig. Nem irigylem a programszervezéssel foglalkozókat, ugyanis - számomra legalábbis - nehezen kiszámítható, egy-egy zenekar milyen nagyságrendben vonzza be a közönséget, az ugyancsak rejtély, hogy melyik korosztályból. Mindenesetre a Kaptár törzsközönsége számára vélhetően ismeretlen formáció - jelenlegi tagjaik: Maza József (alapító tag, zenekarvezető) - dob, Szemenyei Imre - gitár, Takács Tibor - gitár, Balázs Péter - basszusgitár, Gyetvai József - ének, Fauszt Tibor - szájharmonika, vokál - igencsak népes közönség előtt játszhatta le repertoárját. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy ezen az estén zajlott a Munkásművelődési Központban a havi rendes Open Mic koncert is, és ennek közönsége nagyrészt átvándorolt a Kaptárba, hogy meghallgassa a korosztályuk zenéjét játszó zenekart. Olyan, ma már - főleg élőben - ritkán hallható muzsikákat, mint a Megöl a vágy című Takáts Tamás dal, vagy a szájharmonika szólókban gazdag Mystic train, netán egy másik vonatos funky örökzöld, a The Doobie Brothers  Long Train Running című szerzeménye, vagy akár a Canned Heat On The Road Again című korszakos slágere.

A zenekar 20 éves jubileumi klubturnéjának keretében látogatott el hosszú idő után az egyik leghitelesebb AC/DC tribute zenekar az AB/CD. A Kristó László (ének), Szemenyei Ádám (gitár), Bodor Tibor (dob), Demjén András (basszusgitár), Csányi Szabolcs (gitár) felállású banda ezúttal is hozta a papírformát hangzásban, lendületben és külsőségekben is. Egészen addig, hogy akárcsak Angus Young, az SB/CD gitárosa, Szemenyei Ádám is zakóban, nyakkendőben, de rövidnadrágban tolta le a koncertet, és ő is kiment a közönség közé játszani. Muszáj beszélni a bevezetőben említett korosztályos történetről, ugyanis talán a legnagyobb meglepetést az hozta, hogy a P.E.N.É.SZ. közönsége nem szállingózott el, ők is végigélvezték a rock klasszikusokat megidéző zenekar koncertjét, noha ők már jócskán felnőttek voltak az eredeti, az AC/DC születésekor. Ha lehet tovább fokozni a korosztályos különlegességet, ezen az estén egymás után lépett fel apa és fia, hiszen Szemenyei Imre az édesapja a tribute zenekar gitárosának. Hogy az AC/DC mennyire sokféle embernek kedvence, azt jól mutatta a közönség összetétele is, nyakkendős és kiskosztümös foglalkozást űzők ugyanúgy képviseltették magukat, mint a bőrdzsekis, farmeres hölgyek és urak.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában