Rendezvény

2024.02.22. 08:00

Isten tenyerén - különleges könyvbemutató volt, versbarátokkal

Körmendi Erzsébet

Fotó: Facebook

Az Előszállási Könyvtár és a Versbarátok Köre szervezésében Nagy Ildikó: Isten tenyerén című verseskötetés ismerhették meg az érdeklődők február 19-én a könyvtárban. Az intézmény fotókat és néhány gondolatot is közre adott az eseményről a közösségi oldalán, ebből idézünk.

Fotó: Facebook

Nagy Ildikónak egy nagy álma vált valóra akkor, amikor 2023. decemberében, mintegy karácsonyi ajándékként odatehette a fa alá a saját verses kötetét, Isten tenyerén címmel, ami a Kalamáris Kiadó gondozásában jelent meg. Ezt a kötetet ismerhettük most meg és azt is megtudhattuk, hogy milyen hosszú volt az út ahhoz a célhoz, aminek a végeredményét most a kezünkben tarthatjuk.

A kötethez az ajánlást Naszvadi Judith írta. Részlet az ajánlásból:

„Kinek ajánlom a kötetet? Idősebbeknek, mert a sorok között megelevenedik majd a becses és tünékeny ifjúság. Fiatal olvasóknak, mert időtálló értékekkel és kortalan szépséggel ismerkedhetnek meg általa. Férfiaknak, mert a lapokat forgatva közelebb kerülhetnek a női lélek misztériumához. Nőknek, mert önmagukkal fognak szembetalálkozni a verseket és novellákat olvasva. Ajánlom továbbá mindenkinek, aki kissé megfáradt a mindennapok harcaiban, és szeretne tartalmasan kikapcsolódni. Mindenkinek, aki úgy érzi, hogy eltöltene egy pici időt Isten tenyerén.”

A kötet fotókkal is illusztrált amelyet Németh Szabina és Fülöp Lajos készített. Verseket és novellákat is tartalmaz.

Fotó: Facebook

Nagy Ildikó néhány versét is felolvasták az előszállási versbarátokkal közös esten, amelyen a könyvtár egy tiszteletpéldányt is kapott ajándékba. "Egy igazán felemelő este volt, jó beszélgetéssel fűszerezve." - olvasható a közösségi oldalon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában