Az utolsó mohikán

Örömöt szerezni

- Olyat tudok adni az élő zenével az embereknek, amihez ritkán jutnak, örömöt szerzek nekik vele. Ez megszínesíti az életemet és értelmet is ad neki. E mellett persze nekem is van hétköznapi foglalkozásom, a dunaújvárosi Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskolában. Ez egy négyórás elfogltság, ami elég is, mert a hangszereimmel, gyakorlással kell töltsem a többi időmet. Hasonló ez a szamuráj mentalitáshoz. Neki is mindennap kell forgatni a kardját, mert mindig készen kell álljon az újabb próbatételre. nekem pedig a következő fellépésre.

Egy kisebb hangszer arzenállal gazdálkodik

- Szerencsés vagyok velük. A zeneiskolában fő hangszereim a szaxofon és a fuvola lettek. Előtte viszont gitározni szerettem volna, amit később, ahogy a többi hangszert is, pótolni tudtam.

- A Vasas táncegyüttesnél is muzsikáltam, ott a mezőségi furulya és a bőgő mellett különböző egyéb népi hangszereken játszottam. A népzene és mellette a legelvontabb kortárs muzsika is gazdagította a zenei kultúrámat. Egy zenésznek ilyen értelemben mindenevőnek kell lenni, mert majd abból születhet valami jó.

A mai kedvenc zenei stílusairól

- Változatlanul minden jó muzsikát kedvelek. A jazz a lehető legszélesebb spektrumával áll hozzám a legközelebb. Még mindig kiemelve, az amerikai funky, ahogy a megjelenése korszakában a New Wawe, amelyből nagyon jó zenekarok kerültek ki. Nyilván vannak közöttük egy dalosak is, de együttesen meghatározók lettek egy korszak emberei számára. Ezek a feldolgozásokkal a maiak számára is sok örömöt okoznak.

Szólista lett

- A megfizethetőség miatt az öttagú zenekarokból lettek a triók, abból a duók, végül már a hozzám hasonló szólisták is ritkaságszámba mennek. Így aztán szinte az utolsó mohikánként állok a közönség elé.

- A zenész számára a legjobb kiteljesedési forma, amikor egy élő zenekarban szólal meg. Mindenkinek meg van a dolga, összekacsintanak, amikor egy jó fordulatot sikerül a dalba csempészni. Én is azt szeretem, de mára mégis csak a technika adta lehetőségek miatt lehet kísérő zenekarom. Ezt a mai kor anyagi körülményei hozták össze. Ezért nyúltam a számítógéphez.

- Azokat nevezem zenészeknek, akik megtanulták az alapokat és tudják, hogy mikor miket kell lefogni egy hangszeren, hogy élvezhetően csendüljenek föl az előadott dalok. Egyszer csak megjelentek a komputeres zenei programok, amiket minden kutyaütő megvehet, megnyomja a gombot és a gép lejátsza azokat. 

Én az enyémet átalakítom, teljesen egyedivé, a Bányász Andris stílusára. Ettől lesz egyedi.

Kuriózum?!

- Sajnos a mai világban a nagy koncerteken kívül, már nagyon kevesen találkoznak olyan zenésszel, aki a kezébe veszi a gitárt, a szaxofont, vagy leül a zongora mellé és muzsikál a közönségnek. Szerencsére ezen a helyszínen a tulajdonosok még úgy érzik, hogy ez az élmény „jár” az ide betérőknek.

Szabadidő

- Nagyon kellemes passziót találtam magamnak. Amikor megtehetem, a  hétvégenként fölpakolom a sátramat, a horgász fölszerelésemet, a telefont kikapcsolom, és irány a csatorna partja. Ott már csak a nádi madarak és a békák muzsikálnak nekem. Tökéletes vele a komfortom, elég a feltöltődésre.

A teraszzenélés

- Itt nem táncoltatni kell. Egy kellemes zenei kulisszát nyújtok a szép teraszon való időtöltéshez. Többnyire olyan régi nagy slágereket adok elő, amiket már nem játszanak a rádiók Jól érzem ebben a műfajban is magamat, nem vágyok máshová. Persze, ha lenne rá lehetőség itt a városban (nem az anyagiak miatt) szívesen beszállnék egy jó rock, vagy egy blues zenekarba is. Mivel nem találnak fellépési lehetőséget, rövid működés után megszűnnek.

- Régen a zenekarunkkal  tánczenét csináltunk. Azt is nagyon szívesen vállaltam, pedig nagyon fárasztó és gyakran hálátlan feladat. Mindig van olyan vendég, aki szeretne olyan dalt hallani, amit a világ egyetlen zenekara sem képes eljátszani, vagy olyan stílusú zenét kér, ami nem odavaló.

- Előfordult, hogy egy-egy zenekarral elmentem lagziba játszani, arra mondják, hogy „arccal a kassza felé” pedig azt is komolyan kell venni, mert ott is jó hangulatot kell teremteni.

A szokások

- A vendéglátós zenekarok világában is nagyot változott a világ. A legkellemetlenebb az, hogy az emberek nagy többsége mára már elfelejtett köszönni, és megköszönni a számára nyújtott szolgáltatásokat. Így jár a felszolgáló, a pultos, a zenész, de a civil élet többi szereplője is.

Van aki ismeri a szokásokat és tudja, hogy mi a módja egy dal kérésének. Itt nem föltétlen a régi vágású juttatásra gondolok, hanem a „Szia, légy szíves játszd le nekem a… című dalt” és a végén a mágikus „köszönöm” példamondatra.

Világjárás után 

- Szerencsés vagyok, hiszen a korábbi években csodálatos helyeken is muzsikáltam. Európa nagy részén, Norvégiában és a Kanári szigeteken is. A továbbiakban az óceánjárók következtek volna, de közben édesapám eltávozott és úgy gondoltam, hogy az egyedül maradt édesanyám mellett van a helyem. Úgy érzem, hogy jól döntöttem, mert nem minden a pénz. Az itthoni fellépések nyomán éreztem meg, hogy a legjobb érzés az itthoniaknak, az enyémeknek zenélni. A pályafutásom során akár a legmesésebb helyekre is elkerülhetek, de ott még a csillagok is másként állnak. 

Én magyarnak, és azon belül dunaújvárosinak születtem.

Reméljük, hogy nem a Bányász Andris lesz az utolsó mohikán az élőzenész szakmában!