2021.08.20. 20:00
Az izzó parázsoktól a buborékos varázsig
Fotó: LI
Az államalapítás és az új kenyér ünnepe alkalmából városunkban is szervezett programot az önkormányzat megbízásából az Euroshow Kft.: augusztus 20-án a Szalki-szigeten várták az érdeklődőket, ahol minden korosztály találhatott kedvére való szórakozási, kikapcsolódási lehetőséget.
A vízpart mellett játékos és sportági bemutató állomások voltak. Az „Eddz a szabadban” elnevezésű részprogram során pecséteket gyűjthettek az ügyes jelentkezők, a legjobban teljesítők pedig jutalomban részesülhettek.
Augusztus 20-i ünnep Dunaújvárosban
A sziget bejárata felőli placcon alakították ki a sütögető csapatok, baráti társaságok számára az asztalokat, ez volt a Parázs Varázs.
A kemping melletti füves területen volt az utazó vidámpark. A színpadon fellépett a többi között a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes, kora délután pedig Pintér Tamás polgármester köszöntőjével vette hivatalosan is kezdetét a rendezvény.
Augusztus 21-én a CityRocks csapata és a mintegy négyszáz amatőr és profi zenész veszi birtokba a szigetet: 16 órakor élesben adnak elő együtt tíz zeneszámot.