mezőföldi, perkátai népdalokat dolgoztak fel

2019.11.29. 13:00

Sikerrel rendezték meg a lemezbemutatót

A helyi népdalokat dolgozták fel az ifjúsági egyesület önkéntesei. Színvonalas lemezbemutatóval készültek az érdeklődők számára.

DH-információ

A hét végén, 2019. november 23-án került sor a Perkátai dallamok című CD-lemez bemutatójára a Győry-kastély dísztermében. Kora nyár óra tartottak a lemez munkálatai, amelynek során a perkátai népdalokat dolgozták fel Kneifel Imre, a székesfehérvári Kodály Zoltán Általános Iskola, Gimnázium és AMI igazgatója, a Tilinkó zenekar tagja segítségével, a Perkátai ÁMK támogatásával és a „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület önkéntesei és a Tilinkó zenekar közreműködésével. A nagy munka méltó zárása volt az esemény, amelyre 16 órai kezdettel került sor.

A délutánon elsőként Bogó Anikó, a Perkátai ÁMK igazgatója köszöntötte a jelenlévőket. Az igazgató elmondta, hogy a lemez egy európai uniós, a tanulást támogató projektnek köszönhetően valósulhatott meg, majd hozzáfűzte, hogy nagy megtiszteltetés, hogy Kneifel Imrét és a Tilinkó zenekart köszönthetik Perkátán. Gratulált mindenkinek, aki részt vett a népdalok feldolgozásában és a lemez felvételében.

A lemez felvételében a Tilinkó zenekar segédkezett. Balról Juhász Balázs, Kneifel Imre, Viczkó Vilmos, Fórizs Antal és Kneifel György Fotó: Horváth Dóra

Ezt követően Kneifel Imre vette át a szót, aki mesélt a perkátai népdalokról, a Pesovár Ferenc által folytatott gyűjtésről, s arról, hogy a lemezen ugrós és csárdás dallamok is terítékre kerültek. Az elhangzó dalok között információkat adott át a közönség számára. A dalos programhoz később Perkátáról kitekintve mezőföldi dallamok is csatlakoztak, amelyhez mezőföldi táncokból összeállított néptáncbemutató is hozzájárult.

Múlt, jelen és jövő

A program zárásaként Horváth Dóra, a „VELED az ifjúságért” Kulturális és Hagyományőrző Egyesület elnöke ismertette a lemez megvalósításának folyamatát. – A Perkátai dallamok nem csupán egy CD a sok közül. Ebben a lemezben, itt, Perkátán a múlt, a jelen és a jövő találkozik – mondta az elnök beszédében. Ezt követően ajándékot nyújtott át a projektben részt vevők számára, majd megköszönte a jelenlévőknek, hogy megtisztelték a rendezvényt a jelenlétükkel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában