Mozgalmas hetek, és őszies programok

2019.10.29. 14:00

Téglás Márton művész érkezett a Győry-kastélyba

Kutyás bemutató, környezetvédelmi előadás, énekes-zenés program és kiállítás-megnyitó is várta az érdeklődőket a településen októberben. Mozgalmas heteket tudhatnak a szervezők a hátuk mögött.

Horváth Dóra

Eseménydús napokat zártak Perkátán a könyvtár és művelődési ház munkatársai. A közelmúltban, az országos könyvtári napok keretei között, az állatok világnapjához kapcsolódóan Vátkai Luca vendégeskedett az intézményben kutyájával, Hope-pal, s A lélek gyógyítói – Terápiás állatok a mindennapjainkban címmel tartott előadást a gyerekeknek. Luca ügyességi kutyabemutatót is szervezett, ennek során Hope-nak ügyességi és engedelmességi feladatokat kellett végrehajtania. A bemutatóba a részt vevő gyerekeket is bevonta az előadó, így ők is megtapasztalhatták, hogy milyen, ha egy kutya szót fogad, együttműködik velük, ugyanis a zárásként Hope simogatást kapott.

Kovácsai Gabriella és Dobrovitz-Barabás Klára a megnyitón
Fotó: Horváth Dóra

Ezt követően október 7-én Kundakker Ferencné köznevelési szakértő tartott előadást az érdeklődők számára a Győry-kastély konferenciatermében. Kundakker Ferencné 2015-ben elismerő oklevelet vehetett át Áder Jánostól, Magyarország köztársasági elnökétől az Egyesült Nemzetek Szervezete által rendezett párizsi klímacsúcs sikerének előmozdításáért indított Élő Bolygónk klímavédelmi kezdeményezés melletti cselekvő kiállásáért. A 13 órakor kezdődő szakmai program során Kundakker Ferencné felhívta a jelenlévők figyelmét a környezetvédelem fontosságára, s annak szerepére a nevelés során. Kiemelte, hogy a pedagógusok minősítési rendszerébe is bekerült kilencedik kompetenciaként a környezettudatosság. Az érdekes előadás a délutáni órákban zárult.

Majd október 11-én a magyar dal napja és a zene világnapja alkalmából Téglás Márton előadóművész érkezett a Győry-kastélyba, aki magyar népdal- és Cseh Tamás-művek feldolgozását hozta el a közönség számára. Cseh Tamásról fontos megemlíteni, hogy Perkátán is élt, tanított. Téglás Márton kellemes hangulatot varázsolt a délutánba, a közönség szép élményekkel gazdagodva köszönt el tőle az előadás végén.

Az eseménydús október zárásaként október 19-én, megnyílt az Üveg a művészetben című kiállítás a kastély kiállítótermében. A színvonalas tárlaton szebbnél szebb üveg munkákat tekinthetnek meg az érdeklődők. A megnyitó ünnepségen verset mondott Jákli Janka és Filep Szabó Zsuzsanna, s a kiállítás anyagát Horváth Klára újságíró ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.

Az alkotók titka: megőrizni az ifjúkor szellemiségét

Horváth Klára a beszédében kiemelte a két alkotó tevékenységét, méltatta munkásságukat: – Kovácsai Gabriella és Dobrovitz-Barabás Klára két alkotni, kézműveskedni szerető nő, akik szellemiségükben, érzelemvilágukban közel állnak egymáshoz, valamint mindketten tehetségesek, úgy vélem, eredendően is azok – mondta megnyitójában Horváth Klára. – Az alkotó életük titka az, hogy felnőttkorban is megőrizték a gyermekkor szellemiségét. Művészetükben hasonlóan jelenítik meg a szépet, a lélekhez szólót, s közös bennük, hogy az anyag, amire dolgoznak, az üveg.

Az Üveg a művészetben elnevezésű kiállítás november 16-ig tekinthető meg a Győry-kastély épületében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában