kiállítás a kúriában

2019.07.01. 13:00

Megadta a város arculatát

Valójában még címe sincs annak a kiállításnak, ami pénteken délután nyílt Rác­almáson, a Jankovich Kúria Rendezvény- és Turisztikai Központban, mégis nagyszámú érdeklődőt vonzott. Úgy tűnik, Zsigmond Lászlót szeretik Rácalmáson.

Balla Tibor

20190628 Zsigmond László kiállítása Rácalmás LI DH

Merthogy a kiállítás apropóját két dolog is adta. Egyrészt az, hogy Zsigmond László Rácalmás – és Sárvár, Tákos, Mátészalka, valamint Veresegyház – főépítésze most tölti hatvanadik életévét, másrészt pedig Rác­almással való kapcsolata éppen harminc esztendővel ezelőtt kezdődött. Éppen ezért gondolta úgy a város vezetése, hogy méltóképp megemlékezik erről a kettős évfordulóról, és teret ad egy olyan tárlatnak, amelyben bemutatkozhat a város arculatát nagyban meghatározó építész és az általa vezetett Kvadrun építész iroda az általa tervezett, libatelepből turisztikai látványossággá varázsolt kúriában. Így tehát a paravánokon nemcsak az ő saját tervei, hanem felesége, Zsigmond Ágnes, valamint Balassa Endre, Bata Tibor, Jánosi János, Robogány Andrea és a már elhunyt Heil Tibor munkáit is megszemlélhetik a tárlatlátogatók.

Az Ybl Miklós-díjas Zsigmond László harminc éve alakítja Rácalmás arculatát
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A megnyitón Schrick István polgármester visszaemlékezett az 1989-es évre, amikor elkezdődhetett a művelődési ház és az iskola rendbetétele, és Szmodics László javaslatára megkereste a Kvadrum építész irodát. Ha akkor nem találkoznak az Ybl Miklós-díjas Zsigmond Lászlóval (aki Makovecz Imre tanítványa), és ő nem vállalja el a munkát, akkor ma nem így nézne ki a 4700 lakost számláló település. A változás látható a kiállításon, és látható Rácalmás utcáin is, ugyanis az építész óriási elánnal látott a munkához, hogy a település arculatát megtervezze, kialakítsa. A polgármester egy emléklappal köszönte meg Rácalmás nevében az eddigi segítséget és a főépítészi gondoskodást.

A kiállítás a Kvadrum iroda munkásságát mutatja be

A kiállítás fajsúlyát jól érzékelteti, hogy a megnyitóbeszédet Dévényi Sándor, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és Ybl Miklós-díjas magyar építész mondta. Az építés közösségi tevékenység, és a jó közösséget a szeretet tartja össze. Mint ahogyan ezt a kiállítást is a szeretet hatja át, és a tisztelgés a közösség vezetője, Zsigmond László előtt – fogalmazott. Le Corbusiert citálta: Ha az építészetben a 40. év a csodagyerekkor, akkor a 60. a számadás ideje.

Dévényi Sándor

Mint mondta, ebben az életkorban az alkotói életmű még messze nem befejezett, de az irány, a fejlődés pályája már meghatározott. Ezen a számadáson Zsigmond László kiválóan megfelelt – jelentette ki. Lenyűgözőnek nevezte az építész tevékenységének sokszínűségét, hiszen építészete a szakma szinte minden területére kiterjed várostól a benzinkútig. És mindenre ugyanazzal az igényességgel.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában