Tarantino nem ismer tabut, és kegyelmet sem

Ha viszont mindketten benne vannak a buliban, az már egy borítékolható siker a film részére, ráadásul ezzel a két névvel nem is ér véget a Django elszabadul stábjának zseniális listája.

Nagyon kényes témát dolgozott fel a rendező, és szerencsére nem törekedett sem tabupátyolgatásra, sem politikai korrektségre a rabszolgatartó amerikaiak kapcsán. Nem mondom, hogy a történet abszolút követhető és a motivációk is később tisztázódnak, de az biztos, hogy sokk hatása alatt leszünk a látottaktól, ebben pedig a zseniális színészeknek és a kegyetlen forgatókönyvnek is szerepe van.

Django (Jamie Foxx) útnak indul dr. Shultzal (Christoph Waltz), a fogorvossal, aki mentorálja őt, elsődleges céljuk pedig az, hogy a rabszolgatartó Calvin Candie (Leonardo DiCaprio) markai közül megszabadítsák Django feleségét, szerelmét. Lévén, hogy Django maga is fekete, el kell játszani a gazdag, státuszváltott, tehetős négert, aki maga is színesbőrű rabszolgákat tart és szeretne vásárolni, így az akció része lesz az is, hogy úgymond visszaváltja saját, elhurcolt nejét. A feladatot tovább nehezíti, hogy Broomhildát (Kerry Washington) maga Candie is sokra tartja, mert például beszél németül és szép is, így nyilván nem adja olcsón és könnyen. Addig is, amíg Django újra láthatja Hildát, példátlan önuralmat kell tanúsítania, hiszen a leghitványabb féreggel sem bánnak úgy, mint ahogy Candie birtokán a rabszolgákkal, és Django – feleségére gondolva – ez ellen nem tehet semmit, különben lebukik.

Az amúgy is sokkoló képsorok, valamint Django pokoli helyzete mellett még kapunk egy öreg Samet (Samuel L. Jackson), aki Candie inasaként maga is a rabszolgák rémálma, és az esetleges engedetlenségek megtorlásában ő sem ismer kegyelmet. Talán az ő karakterét a legnehezebb feldolgoznunk, és nem tudjuk eldönteni, vajon Stockholm-szindrómás, bolond, gyáva vagy csak velejéig romlott az öreg.

A Tarantinótól megszokott színvonal, a válogatott színészi gárda és a bátor történetkezelés, de még a kiváló filmzenék is arra játszanak, hogy a Django elszabadult nézze meg mindenki, akinek elég erős az idegzete, és elég éles az esztétikai érzéke, még a 2.45-ös játékidő ellenére is.