Kibontakoztatta a tehetségeket

2018.11.20. 09:00

Ebben az évben huszonöt éves a képespusztai alkotótábor

Kisebb tábori műsorral nyílt meg az Arany János Általános Iskola előcsarnokában, az Arany Galéria szokásos helyén a 25 éves a tábor – Képespuszta a tehetségekért című évfordulós kiállítás.

Pekarek János

Azt írtuk, hogy kisebb tábori műsorral: a nyári táborozások alkalmával, a tábortüzek mellett rendezett műsorokat, sajna, nem lehetett behozni az előcsarnokba, de az 5. c, valamint a 6. c diákjai mindent megtettek a kiváló hangulatért.

Negyed század képeiből rendezték az Arany-tárlatot Fotó: Hankusz Kálmán / Dunaújvárosi Hírlap

Képespuszta, mint már nagyon sok dunaújvárosi tudja, a Mecsekben van, festői helyen, és az iskola alapítványa már negyedszázada működtet ott nyári táborokat. Idén például két turnusban 80 gyerek és 32 önkéntes járt ott.

Maga a táborozás is nagy élmény – ráadásul Képespuszta neve egybeforrt az alkotással is! Lévén az Arany rajztagozatos iskola (bár inkább átfogó vizuális neveléssel foglalkoznak), elsősorban rajzokban, festményekben örökítik meg az őket érő hatásokat. Mint például az erdő, egy épületrom, egy falu, Szigetvár, egy gally…

A kiállításon szinte mellbevágja a nézőt, hogy mennyi, de mennyi tehetséges gyerek járt oda az elmúlt huszonöt évben! Az Arany iskola számos képzőművészt, építészt, pedagógust, a rajzot, az alkotást felsőfokon és mindennap használó embert indított el a boldogulás útján – s még többet az alkotás jelentette boldogságén.

Ez is visszatükröződik a kiállítás képein, az egyéni látásmóddal megjelenített látványon.

Nézzék meg, milyen tehetségesek a gyerekeink, unokáink – s hagyják őket a maguk útját járni!

Megéri mindenkinek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában