Nem kerül semmibe!

2023.11.04. 11:30

Szívhez szóló felhívás a kórházból

Ahogy azt egy korábbi cikkben is már megírtuk, a 18 év feletti lakosok számára ingyenes szív- és érrendszerei szűrővizsgálatokat szerveznek városunkban is.

Molnár Emese

Illusztráció

Fotó: Gémes Sándor / DM

Ezt a lehetőséget elsősorban olyan aktív dolgozók figyelmébe ajánlják, akik már öt éve nem voltak szűrővizsgálaton (laborban vagy EKG-n). A SzívSN Országos Betegegyesületének helyi koordinátora, Gáspár Szilvia és a Szent Pantaleon Kórház Egészségfejlesztési Irodája most ismét hangsúlyozza ezt a térítésmentes vizsgálatot, amelynek során megmérik a vércukorszintet, a koleszterint, a testsúlyt, a vérnyomást, a véroxigént, illetve EKG ritmus ellenőrzés és érszűkület méréssel is várják az érdeklődőket. Mindezek azt a célt szolgálják, hogy időben felismerhessék az esetleges szívelégtelenség tüneteit.

Négy napot hirdettek meg a vizsgálatra: november 11-én 8-14 óra között, valamint november 6-án, 7-én és 8-án 8-16 óra között. Az ingyenes vizsgálatra előzetes bejelentkezés szükséges! Jelentkezni kizárólag emilben lehet (a név és a telefonszám megadásával), a [email protected] címen. Ezt követően telefonon veszik majd fel a kapcsolatot a jelentkezőkkel a pontos időpont egyeztetése miatt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában