Ünnepváró

2023.11.24. 20:00

Megérkezett a Mikulás a nagykarácsonyi otthonába!

Már az első vendégeit is vendégül látta. Az ilyen jeles alkalomhoz illő ceremónia is dukál. Amit természetesen szakértő közönség előtt kell lebonyolítani. Ebben nem is volt hiba, hiszen egy szép kis ünnepség keretein belül sokak nagyszakállú barátja, kilépett az ajtón és örömmel köszöntötte a felsorakozott vendégeket 2023. november 24-én, pénteken 10.30-kor.

Balogh Tamás

Az első találkozás

Fotó: Balogh Tamás

A vendégeket elsőként igaz barátsággal az általa újjáalakított szeretet projekt tulajdonosa Mergl István köszöntötte. Titkos terve, hogy ez a helyszín a szeretet háza legyen.

Mergl István
Fotó: Balogh Tamás

Kár lenne tagadni

A helyi Örökzöld óvoda gyermekei alig várták, hogy feltűnjön az ajtó, mert már erősen vártak a nagy személyes találkozásra. Igaz egy kicsit kikerekedett a szemük, amikor a Mikulásnak kellett egyet énekelni (persze egyből kettő lett belőle), de Mészáros Zoltánné vezetésével akár egy egész műsoros délelőttre is volt muníciójuk.

Az Örökzöld óvoda ovisai
Fotó: Balogh Tamás

A Szent Miklós általános iskola növendékei hitték is, meg nem is a régi szép történeteket a varázslatos nagyszakállúról, de amikor Horváth Csaba tanár úr és Horváthné Pinke Kata magabiztosan megadták a hangot, minden ment már, mint a karikacsapás. Egy biztos, hogy az ő énekükre jelent meg és…

A Szent Miklós általános iskola növendékei
Fotó: Balogh Tamás

A legnagyobb sikert a Mikulás aratta

– Elegánsan mosolyogva megállt, és mindenkit megnyugtatott: ő egy nagyon barátságos szerzet, de azért mindenkit a jó magatartásra és a tanulásra szeretne biztatni.

Kitárta az ajtót
Kitárta az ajtót 
Fotó: Balogh Tamás

Kérte a gyermekeket, hogy tegyenek rendet a környezetükben, és tartsák is fönt azt. Ezután beinvitálta a házba kicsiket, akiket a nyugdíjasok, majd az iskolások követtek (akik a várakozás közben letesztelték az udvaron szolgáló elektromos kisvasutat) és feldíszítették Fejér vármegye karácsonyfáját is. 

Fejér vármegye karácsonyfája 
Fotó: Balogh Tamás

Minden felnőtt egy kis izgatott mosolyt rejtegetett az arcán

Varga Gábor
Fotó: Balogh Tamás

Az eseményen részt vett Varga Gábor országgyűlési képviselő is. Elmondta: 
– Cecei származású vagyok, és szerencsére egy későbbi korosztályból származok, mint a nyugdíjas asszonyok. Hozzánk az óvodába és az iskolába is ellátogatott a Mikulás, és persze a kísérete. Azt mondhatom, hogy én egy jó tanuló és magatartású gyermek voltam, ezért különösebb félni valóm nem volt a jelmezesek megjelenése miatt, de azért roppant izgalmas volt az egész. Aznap persze mindenki megígérte, hogy onnét nagyon jól fog teljesíteni, de a következő évre is voltak akik lapítottak. Gondolom ez azóta is hasonlóképpen működik. Én ezt az alkalmat a Mikulással egy nagyon kedves, akár az Adventre ráhangoló szép ünnepnek találom. Jó lenne, ha mindenki ráébredne, hogy ilyenkor sem a méregdrága, divatos ajándékok visznek közelebb egymás szívéhez, hanem a szeretet. 

A Vadvirág nyugdíjas klub hölgykoszorúja például belülről is roppant kíváncsi volt az újjászületett mikulásházra, nem különben a lakójára. Közben persze szépen csendben előkerültek a megszépült régi emlékek.

Persze, hogy más volt abban az időben 

Főleg a nyolcvan fölöttiek néztek össze ez ügyben. Balogh Jánosné Katika például így emlékezett az akkori Mikulásra:

– Nagyon szegény világban, nagy létszámú családokban éltünk. Mi például nyolcan voltunk testvérek. Édesanyánk vette kézbe a dolgokat. A szaloncukrot ő főzte cukorból, az egyikbe egy kis kakaó is került, persze csak a színe miatt.  A hozzá való papír díszt mi, a gyermekek készítettük, amit éppen találtunk. Abból is csak egy pár szem jutott fejenként.

A Vadvirág nyugdíjas klub hölgykoszorúja
Fotó: Balogh Tamás

Ilyen szép Mikulást, mint aki itt lakik, nem is találtunk volna az egész faluban. Akiket megláttunk ilyen szerepben, az nagyon hasonlított az idősebb testvéreinkre. Jobb volt menekülni, neki és nekünk is. Igazi kitisztítani való cipőnk sem volt, hiszen a legtöbben klumpákban jártunk.

Igaz, hogy a mai csoki mikulás még akkor nem létezett, helyette finom sült tészták , kiflik és rétes került az asztalra. Nem is bántuk.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában