A várakozás varázslata

2023.11.23. 12:00

Az iváncsai gyerekek Nagykarácsonyban fogadja majd a Mikulás

Török Tímea

Illusztráció.

Fotó: Shutterstock

Iváncsa település polgármestere, Molnár Tibor a község Facebook oldalán tette közzé, hogy az önkormányzat az idei évben rendhagyó módon teszi lehetővé az óvodás és alsó tagozatos iskolás gyerekek számára a Mikulás várás varázslatát. Molnár Tibor közleményében azt írja, hogy az intézményvezetőkkel egyeztettek. Így 2023. december 6-án délelőtt az óvodásokat, délután pedig a kisdiákokat Nagykarácsonyba köszönti és ajándékozza meg a Télapó. 

Az önkormányzat két ötven személyes busszal szállítja a lurkókat és a pedagógusokat a nagykarácsonyi Mikulásházba, ahol a Télapó meglepetéssel várja őket, majd az ajándékozást követően kisvonat, játszóház, kreatív foglalkozás színesíti a programokat.

Az indulási időpontokról és a részletekről az intézményvezetők tájékoztatják majd a szülőket. A polgármester, azt is kifejtette a közösségi média felületen, hogy remélem, ezzel a programmal minden kisgyermek számára egy feledhetetlen, élményekkel teli napot szeretne biztosítani az önkormányzat és természetesen a felsős gyerekekre is gondoltak, e tekintetben a részletekről hamarosan tájékoztatják majd a közvéleményt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában