2023.10.07. 15:30
Félmilliárddal gazdagodott Iváncsa
Fotó: Skobrak Dénes
Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Vármegyei Közgyűlés elnöke és dr. Mészáros Lajos, a térség országgyűlési képviselője csütörtökön délelőtt Iváncsára látogatott. A polgármesteri hivatalban Molnár Tibor polgármester fogadta őket, hogy a résztvevők aláírásukkal is hitelesítsék a több mint 500 millió forintról szóló támogatási szerződést.
Iváncsa önkormányzatának 504 millió forint támogatást nyújt a Fejér Vármegyei Közgyűlés a különleges gazdasági övezet bevételi forrásaiból. A megállapodást október 5-én írták alá.
A sajtótájékoztatón dr. Molnár Krisztián elmondta:
– A támogatás egy részét, 78 millió forintot működési feladatok ellátására fordítja Iváncsa, 426 millió forintból pedig az iváncsaiak javát szolgáló fejlesztéseket valósít meg a település. Ebből fog megvalósulni egyebek mellett a Szövetkezeti köz, a Rákóczi, a Kandó, a Jókai és a Pajorhegy utcák járdáinak felújítása, a belterületi utak fejlesztése. Emellett önkormányzati intézmények fejlesztését valósítja meg Iváncsa a támogatásnak köszönhetően. A belterületi utak maradéktalan felújítását szolgálja az a kormányzati, 13 milliárd forint értékű, folyamatban lévő iváncsai útfejlesztési csomag is, amelyből több mint 3,5 milliárd forint kerül majd a belterületi utak felújítására. Ez a két támogatási csomag azt eredményezi, hogy Iváncsa összes utcája új, aszfaltos réteget kap majd.
– Mindezek mellett Iváncsa a támogatásból 4 millió forintnyi segítséget nyújt a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház MR képalkotó készülékének beszerzését megelőző műszaki előkészítéshez. A rácalmási és az iváncsai segítséghez példás összefogással Kulcs és Adony települések is csatlakoztak, szintén 4-4 millió forinttal. Ezeken a településeken a jövő hét folyamán írjuk majd alá a támogatói dokumentumokat – fejtette ki dr. Molnár Krisztián.
Molnár Tibor, Iváncsa polgármestere lapunk kérdésére elmondta:
– A felújítandó útfelületeknek egy része kopott, elhasználódott volt, de olyan utca is aszfaltfelületet kap a támogatás segítségével, ahol eddig még nem volt szilárd útburkolat. A kormányzati és vármegyei forrásoknak köszönhetően Iváncsán egyetlen járda marad csupán, amely egyelőre felújítás nélkül marad. Az intézményeink fejlesztése kapcsán az iskola technikatermének, valamint az óvoda játszóterének megújulását fogjuk elvégezni – részletezte a polgármester.