Nevelési intézmények

2023.10.09. 14:00

Első a gyerekek érdeke Iváncsán

Kezdetét vette a második hónap a 2023/2024-es tanévből. Lassan halványulnak a vakáció emlékei, bár a nyár még nem hagyja magát teljesen legyőzni, de már belátható közelségbe került az őszi szünet. Ezúttal a közeli Iváncsa nevelési és oktatási intézményeiről kérdeztük az iváncsaiak első emberét, Molnár Tibort.

Török Tímea

Mintegy 3000 fős településen több mint 35 éve működik a Mesepalota Művészeti Óvoda. Az intézmény a község központjában helyezkedik el, az iskola, a tanuszoda és a közművelődési intézmény, valamint az önkormányzati hivatal közvetlen közelében. Az óvoda épülete Makovecz stílusú, amely nagy alapterületű, változatos tevékenységekre alkalmas udvarral rendelkezik. A mini bölcsődét egy pályázati sikernek köszönhetően 2022-ben hozták létre, amely 16 kisgyermek fogadására alkalmas. A XIX. század második felétől működik iskola Iváncsán. Az 1997/98-as tanévben vette fel az iskola a Dr. Fejérpataky László nevet, és 2011-ben pályázati forrásból alakították ki jelenlegi építészeti formáját, ma már Iváncsa ékessége – olvasható Iváncsa hivatalos weboldalain.

 

– Az idei nevelési év is rendben megkezdődött településünkön mind az iskola, mind az óvoda tekintetében. Az iskola nem önkormányzati fenntartású, szemben az óvodával. Ennek ellenére mindkét intézményben végeztünk fejlesztéseket. Az óvoda száz kisgyereket tud fogadni, négy csoportban, amely száz százalékban kihasználtan, azaz teljes létszámmal működik. A fejlesztéseket áttekintve új tetőszerkezetet kapott, felújítottuk a mosdókat, a csoportszobákat, ahova új asztalok, székek és ágyak kerültek. Újdonság, hogy az étkeztetést illetően új szolgáltatóval kötöttünk szerződést, ugyanis egy helyi vállalkozó nyitott a közétkeztetés felé is, ezért egyértelmű volt számunkra, hogy az ő szolgáltatását választjuk a kínálatból.

 

– Az iskola tekintetében az étkező, valamint a tálalókonyha és konyhai berendezések újultak meg. További terveink között szerepel az óvoda udvarán a játszótér és az iskola technikatantermi felszerelésének a felfrissítése, hogy a diákoknak lehetőségük legyen tankonyhában elsajátítani a gasztronómia alapjait, és kipróbálni magukat. Szintén a közösség javára és a keramikus szakkörnek kedvezve szeretnénk egy égető kemencét vásárolni, hogy szélesítsük közösségünk szabadidős tevékenységeinek körét – tájékoztatott Molnár Tibor. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában