2023.10.30. 12:00
A Vadvirágnál jobbra, a Frangepán felé
Egy újabb fontos ünnepkör előtt állunk: november 1-jén lesz a Mindenszentek, november 2-án pedig a Halottak Napja.
Illusztráció.
Fotó: Shutterstock
Október végétől jelentősen megnő a forgalom a temető környékén, éppen ezért a gördülékenyebb közlekedés érdekében forgalmirend-változás lép életbe. Mondhatni, hogy a már szokásos menetrend szerint zajlik majd a terelés a rendőrök és a polgárőrök irányításával. A rendőrség tájékoztatása alapján a Temető utcán felfelé jövő forgalmat a Vadvirág és a Frangepán úti kereszteződésig engedik (kivéve a buszokat, a mozgáskorlátozott személyeket szállító járműveket és a taxikat, mert ők tovább haladhatnak). Az autósokat a Frangepán utca felé terelik, ők ebből az irányból közelíthetik meg a temető bejáratát. A parkolásban is hathatós segítséget nyújtanak mindig a polgárőrök.
A forgalomkorlátozásra október 27-én 14 órától számíthatnak az autósok, amelyet november 2-ig tartanak fent.