Művészeti kincseskert

2023.08.14. 20:00

Meseország az Ófaluban

Igazság szerint még keresem a megfelelő szavakat arra, hogy miként tudnám összefoglalóan jellemezni mindazt, amit a rácalmási Herczeg Attila megálmodott, s amelynek megvalósításán már jóideje együtt dolgozik a kultúráért és a művészetért tenni akaró, elhivatott személyekkel, a Tarr Gábor Oktatási és Kulturális Alapítványuk égisze alatt.

Molnár Emese

Fotó: Laczkó Izabella

Augusztus 12-én, szombaton Mesélő Ófalu címmel hirdettek meg egy nagyszabású programot. Ekkor léphettem be először a Szentháromság térről nyíló meseország kapuján (amelynek bejáratánál is már egy olyan színes őrbódé ékeskedett, amelyet tüzelőnek szánt lapokból építettek meg).

Mint azt a rendezvény előzetesében írták, az alapítvány hagyományteremtő, új kezdeményezésének célja, hogy megmutassa mindenkinek az Ófalu értékeit, kulturális sokszínűségét, valamint a valaha itt élt, és a napjainkban is itt élő és alkotó művészeket. Ebben hathatós szerepet vállalt az alpolgármester, Németh Miklósné, aki a történelmi felvezetés után egy felfedező túrára kalauzolta az érdeklődőket (bemutatva az Ófalu értékeit, a nyitott porták keretében pedig helyi művészek alkotói környezetét).

Jómagam nem tartottam a csoporttal, hanem leültem egy székre, és csak gyönyörködtem az álomszép kertben. Kincsekkel már most is tele volt, a kerítés tűzzománcos képeitől kezdve, a tökéletesen felfuttatott borostyán tetejéről lenéző Bubutimár-manócskákon át a lépcsőn felvezető oszlopos könyvteraszig. És hogy tovább fokozódjon a látványvilág, Bosnyák László természetfotóiból és Gálné Then Szilvia festményeiből is láthattunk ízelítőket.

Fotó: Laczkó Izabella

A helyszín Herczeg Attiláék otthona. Mint azt lapunknak elmesélte, ő Aszódon született, ám a szerelem Dunaújvárosba hívta. Az iparvárosban azonban nagyon hiányzott neki a természet közelsége, így amikor anyagilag is lehetőségük nyílt rá, ebbe a rácalmási házba költöztek. A csodás kert kialakítása a saját elképzelésük volt, erre mindenképp hangsúlyt fektettek, s teszik ezt nap, mint nap (hiszen a növényzet karbantartása folyamatos törődést igényel). A meseország létrehozása ugyancsak egy régi elképzelése volt. Körülbelül 16 éves lehetett, amikor egy törökországi családi nyaraláson meglátott egy templomkertet, tele manókkal és tündérekkel. Ebből merítkezve szeretné ő is még tovább alakítani kertet, például a tavaly felavatott pavilon tornyába (amely remek színteret biztosít az élőzenés kiskoncerteknek), beépítene egy bábjátékos rendszert, ahol meséket hallgathatnának a gyermekek. Fény- és hangjátékot is terveznek még, emellett sok-sok érdekes játékot. Megmutatta Attila például azt is, hogy kidobásra szánt elemekből kialakítottak egy zsilipes emelőszerkezetet, amit majd egy vízzel körülölelő területre helyeznek ki, és a kicsik csapatban játszva versenyezhetnek kishajóikkal. Megannyi ötlet és elképzelés vár a megvalósításra, amelyhez ugyancsak nagy elhivatottsággal rendelkező társakra is talált. Például Udvari Emese személyében, aki a kézműves kincsei mellett a mesékkel is igyekszik hozzáadni ehhez a kulturális értékhez, vagy éppen Gálné Then Szilvia személyében, aki gyerekeknek szóló illusztrációkat is készített a park bemutatására és népszerűsítésére létrehozott meseorszag.com weboldalra is. Ezt a mostani rendezvényt pedig a rácalmási önkormányzat is támogatta.

Fotó: Laczkó Izabella

Attila nemcsak szereti a művészetet, a zenét, hanem maga is aktív a versírás területén (tíz évvel ezelőtt kezdett el foglalkozni vele, azóta minden évben megjelenik egy-egy kötete). Mint mondta, ha az embernek sikerül kizökkennie a hétköznapok forgatagából, hasznos és különleges gondolatok jutnak felszínre. Szerette volna összefogni a helyi művészeket is, színteret biztosítani a művészek és a közönség találkozásának- amelyhez a kert, és az újrahasznosított anyagokból felépített színpad is már kellő alapként szolgál.

Attila szavaival élve, a csodák magjai már el vannak itt vetve, és látva az elhivatottságot, hamarosan be is teljesedhet az ófalui meseország életre keltése, ahol a jövőben gyermekcsoportokat is fogadnak majd előzetes bejelentkezés alapján.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában