Dunaújváros

2023.07.18. 15:00

Túl a dinók hetén az MMK-ban

A Munkásművelődési Központ tematikus kézművestáborának múlt heti turnusán a több millió éve kihalt őslakókkal kapcsolatos tudásukat gyarapíthatták a gyerekek. Mint minden alkalommal, a dinók hetén is szebbnél szebb alkotásokat készítettek a gyerekek, különböző technikákat alkalmazva, mindezt pedig a szabadban.

Szente Patrícia Andrea

Nagy szakértelemmel

Fotó: Laczkó Izabella

Mi sem passzol jobban a tábor dinoszauruszos tematikájához, mint egy ötletes terepasztal-készítés. A kartonpapírból és gipszfigurákból összerakott alkotással a gyerekek már az első napon belecsöppentek az ősidőkbe. A terepasztal megformálása mellett a közkedvelt dekupázskép készítése is elmaradhatatlan volt, ami a táborozók körében mindig nagyon népszerű. 
Az alkotáson kívül természetesen a játékos feladatok, és a mókázás sem hiányzott a programok közül. A gyerekek kártyázhattak, különféle társasjátékokat játszhattak, sőt, a pancsolós napon a vízipisztolyok is előkerültek. A tábor utolsó előtti napján a jól megszokott tudományos előadás volt programon, amely során a gyerkőcök közelebbről is megismerkedhettek a dinók világával, a csapatvetélkedőn pedig hasznosíthatták az újonnan szerzett ismereteiket. Emellett a Lara Mesék Társulat érkezett a gyerekekhez, „Népi játék...ok?” nevet viselő előadásával átmozgatta a táborozókat, és fergeteges hangulatot teremtett. 
Csakúgy, mint a többi turnuson, a csillámtetoválás és a hennafestés most is nagy sikert aratott a tábor utolsó napján, valamint az izgalmas, játékos vetélkedőn is mindenki jól szórakozott. Az „Alkotás a szabadban” elnevezésű tábor utolsó turnusát a következő héten tartják, az öthetes alkotótábor így július 21-én lezárul. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában