Együttműködés

2023.04.08. 07:00

Stabil alapokra építenek

Szakok közti átjárhatóságról és felvételi többletpontokról is megállapodott az egyetem a Tolna Megyei Szakképzési Centrummal.

Molnár Emese

Dr. habil Balázs László oktatási rektorhelyettes és Csapó Gábor igazgató

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Csütörtökön a Dunaújvárosi Egyetem oktatási rektorhelyettese, dr. Balázs László és felsőoktatási igazgatója, Lászlóné Kenyeres Krisztina egy Tolna vármegyei delegációt fogadott. Ismerős arcot üdvözölhettünk a vendégek oldaláról, Csapó Gábort, aki korábban a Dunaújvárosi Szakképzési Centrumot vezette, most pedig a Tolna Megyei Szakképzési Centrum igazgatójaként érkezett, hogy együttműködési megállapodást kössön a felsőoktatási intézménnyel. 

Mint azt dr. Balázs László vázolta, a 2020-as szakképzési törvény egy innovatív, a felsőoktatás irányába mutató rendszer kialakítását tette lehetővé. Ennek során a szakképző intézmények és az egyetemek például olyan kölcsönös megállapodásokat köthetnek, amelyek előnyt jelentenek a fiataloknak a felsőoktatási intézménybe való bekerülésüknél (hiszen az egyetemek már saját hatáskörben dönthetnek a felvételi követelményekről), de a szakmai gyakorlatok, a laborok, a duális és ipari partnerek is fontos elemei lehetnek az ilyen, egymás számára is hasznos együttműködéseknek. Balázs László elmondta, az egyetem és a Tolna Megyei Szakképzési Centrum közti kapcsolat nem mostanra datálódik, már hónapokkal ezelőtt megkezdték a közös munkát: először olyan együttműködési pontokat kívántak keresni, amelyek mind a centrum diákjai, mind az egyetem hallgatói számára is hasznosak. A rektorhelyettes megjegyezte, a Bánki Donát technikummal már sikerült ilyen szinergiát megteremteni, példaként említve az okleveles technikusképzéseket, amelyek átjárhatóságot biztosítanak az adott szakok területén. 

Az egyetem szakintézményeinek munkatársai és a centrum szakemberei együttesen vizsgálták annak lehetőségét, hogy hol, miként tudnak okleveles technikusi képzést kialakítani. Erről már Lászlóné Kenyeres Krisztina beszélt, aki vázolta azt is, hogy az Ady Endre Technikummal a mérnökinformatikus és a gépészmérnöki szakok kapcsán, a Bezerédj István Technikummal pedig a gazdálkodás és menedzsment szak kapcsán alakíthatnak ki együttműködést. Ez azt fogja jelenteni, hogy ha a középiskolák végzősei ugyanazon szakokon kívánják folytatni a tanulmányaikat a Dunaújvárosi Egyetemen, akkor hat-hat tantárgyat tudnak beszámítani, ami 30-30 kreditet jelent (ez egy teljes félévi követelménynek megfelelő). Következő lépésként jelenleg az okleveles technikusképzések engedélyeztetése zajlik. 

Csapó Gábor örömét fejezte ki, hogy a tavaly ősszel megkezdett közös munka eredményeként sikerült egy stabil alapot létrehozni az együttműködéshez, amelyet immáron szerződésben is rögzíthetnek az egyetemmel. Kiemelte, hogy a megállapodás komoly előnyökkel jár a diákok számára, hiszen így lerövidíthetik a felsőoktatási képzést, illetve a felvételinél többletpontokat is szerezhetnek (ugyanis ha olyan középiskolából jelentkeznek, amellyel stratégiai együttműködési megállapodásban van a Dunaújvárosi Egyetem, akkor arra 100 többletpontot ad az intézmény, és ez vonatkozik a Tolna Megyei Szakképzési Centrum valamennyi iskolájára). Beszélt arról is, hogy a technikumi képzés egyre népszerűbb a fiatalok körében, amiben több támogatási lehetőség is rendelkezésre áll (például ösztöndíj, duális képzési támogatás), az elmúlt időszakban pedig jelentős infrastrukturális és eszközfejlesztés valósult meg a szakképző intézményekben. Csapó Gábor kiemelte, az a céljuk, hogy egyfajta iskolarendszereken átívelő életpályamodellt kínáljanak a diákoknak, ezért is fontos számukra az egyetemmel most megkötött megállapodás. Hozzátette, a kölcsönösség jegyében az Ipar 4.0-hoz kapcsolódó oktatói képzésekkel, illetve gyártósori szimulátorral is szolgálni tudnak a felsőoktatási intézmény számára. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában