Meg kell változtatni a világot?

Mivel az emberek között a fejlődés a legfontosabb különbségeket kulturális téren termelte ki, az egalitariánus törekvések gyakran veszik célba a kultúrát. Napjainkban is ennek vagyunk tanúi.

A kultúra nagyon tág fogalom. Beleértendő a közös tudat, a társadalom rendezettsége, az emberi tevékenység minden maradandó eredménye, a múltból öröklött, ember alkotta szellemi, tárgyi környezet, az erkölcs, a szellemi fejlettség, az egységesen értelmezett szimbólumrendszer és sok minden egyéb. (Farkas Zoltán) Minden népnek, azon belül kisebb –nagyobb csoportoknak is eltérő közös tudata, múltból öröklött környezete, szimbólumrendszere van.

Ragaszkodás a kialakított kultúrához

A nemzet államok a világ döntő részén saját kultúrát alakítottak, halmoztak fel, amihez többé-kevésbé ragaszkodnak is. Megfigyelhető, hogy akik saját kulturális közegüket elhagyva asszimilálódni kényszerülnek, minimum egy-két generáción keresztül megőrzik korábbi kultúrájukat, vagy azok bizonyos elemeit. Mások nyíltan vállalva, hogy nem akarnak asszimilálódni, saját közösösségeikben, szeparáltan élnek, általában korábbi kultúrájukkal azonos módon, ld. Chinatown, vagy az iszlám negyedek. Van, akinek ennyi is elég annak belátásához, hogy szerves fejlődés által nem jöhet létre egyenlőség a kultúra terén. Ezt csak erőszakkal, kultúra pusztítással lehet megvalósítani. A természettel harcoskodók egy része rögeszmésen küzd a természeti és társadalmi törvények ellen. A rögeszme kellemetlen, nehezen gyógyítható állapot. Leggyakrabban a szexualitásra, a vallásra, illetve az agresszióra irányul. Leküzdéséhez szakmai segítség szükséges, így ezzel most nem is foglalkozunk tovább. Vannak, akik ismeretek hiányában, tudatlanságból követnek bizonyos mintákat, divatosnak tűnő jelenségeket, abban a megdicsőült állapotban, hogy kellően fel vannak készülve a véleményformálásra. 

Az amerikai Cornell Egyetem két szociálpszichológus kutatója, Justin Kruger és David Dunning még valamikor az ezredfordulón figyelte meg, és írta le azt a jelenséget, hogy az emberek nagy része a vakok magabiztosságával közlekedik, és bátran állást foglal olyan dolgokban, amikhez lövése sincs. Megállapításuk szerint hajlamosak túlbecsülni a saját képzettségüket, nem képesek sem felismerni, sem elismerni, hogy más képzettebb, netán jobban ért az adott témához. Ezek azok, akiket nem győz meg semmilyen szakember: jobban tudják az orvosnál, mi a bajuk, a tanárnál, hogyan és mit kellene tanítani, a meteorológusnál, hogy milyen lesz az időjárás, de a szövetségi kapitánynál biztosan jobban összeállítanák a válogatottat. Nem tisztelik a szakmabeliek tudását, nem ismerik el a szüleik, nagyszüleik tapasztalatát, nem tekintenek mérvadónak senkit, kizárólag saját ismereteik alapján cselekszenek és formálnak véleményt. 

Barokkos túlzás?

Kutatások bizonyítják, hogy az emberek 94 százaléka az átlagnál intelligensebbnek tartja magát, ami természetesen nonszensz! Egy szociálpszichológiai kutatás megállapítása szerint „az észak-amerikaiak élen járnak saját maguk túlértékelésében. Távol-Keleten, Japánban, Kínában vagy Koreában ugyanakkor nem jellemző a Dunning-Kruger szindróma.” Mi okozza a nyugati embernél ezt a túlzott magabiztosságot? Az alapos ismeret, a megfelelő műveltség hiánya, a felszínes tájékozottság, a csordaszellem és az ezeket életben tartó és ösztönző közösségi média. Ne csodálkozzunk rajta! A Massachusetts  Institute of Technology egy 2018-ban publikált tanulmánya szerint a Twitteren 70 százalékkal nagyobb valószínűséggel osztanak meg hamis, mint valós információkat. Bár amióta a barlangrajz képregénnyé, majd televízisós sorozattá nőtte ki magát (Y. Harari), a filmek és más tévés tartalmak is adnak olyan „tájékozottságot”, amire ez a fajta alaptalan magabiztosság épül. No, csak! Mégis lehetséges volna a kulturális egyenlőség? Ha igen, ezen a szinten már meg is valósult! De azért ilyen könnyen ne adjuk fel! Valamikor, - nagyon régen- , az egyén tudása hellyel-közel azonos volt az emberiség tudásával. Később, a középkorban egyes kimagasló képességű emberek, mint Leonardo da Vinci, Rabelais, Rotterdami Erasmus még uomo univarsale-nak (egyetemes ember) számítottak, mindent tudtak, amit akkor tudni lehetett! Képesek voltak arra, hogy a munkájukban ötvözzék a művészetet koruk tudományos ismereteivel, de az átlagemberről már akkor sem lehette ezt állítani. Még a XIX. században is voltak un. polihisztorok, széleskörű műveltségű emberek, akik több tudományágat is magas szinten műveltek, de mára már ez lehetetlen. 

Óriásira nyílt az olló

Ma a tudomány mérföldes léptékkel halad előre, így az egyéni és a közös tudáskincs között az olló óriásira nyílt. Aki ma mindenhez ért, az legalábbis gyanús! A tudás közkincs, de csak látszólag. Az interneten mindenki számára elérhető, ugyanakkor az internetes tájékozódás nem tesz mindenkit tudóssá, sőt! Ez a legnagyobb veszélyforrás a szerényen pallérozott agyak számára, mivel tele van szüretlen, kellő tudásbázis hiányában feldolgozhatatlan információkkal. Az ember agya - tetszik, nem tetszik-, úgy működik, hogy az újonnan betáplált információkat igyekszik a már meglévő tudáshoz igazítani. Ellentmondásos ismeret nem fér meg benne. A túl sok információ megzavarja a képzetlen felhasználót, és indokolatlanul magabiztossá teszi. És akkor még nem is beszéltünk a data smogról, /David Shenk) a szándékosan terjesztett álhírekről, a fake newsról! Persze, lehet így egyenlőséget generálni a tudás szintjén, de az nagyon komoly visszafejlődést jelentene az emberiség számára. Az igazi, hasznos tudás egyelőre még mindig a könyvekben, az iskolákban, a nemzeti hagyományokban van. Jobb, ha még egy darabig megtartjuk, őrizzük a kultúránkat, még ha konzervatívnak tűnünk is. 

A pénz és a tudás

Két dolog biztosan van a világon, amely nem törődik a demokráciával: az egyik a pénz, a másik a tudás. A pénz nem tiszteli a tudást, a tudás viszont udvariasabb, elismeri a pénz hasznát, de magát többre tartja. Abban azonban megegyeznek, hogy nem az egyenlőség irányába mozdítják az emberiséget. Albert Einstein még ennél is komolyabb bölcsességet hagyott ránk, amikor azt mondta: "Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi butaság, de az elsőben nem vagyok biztos.”