Az évek gyorsan telnek, ám a napok lassan múlnak

Gyerekként alig vártam, hogy végre felnőtt legyek, például azért, hogy ne kelljen már iskolába járni, vagy hogy végre elengedjenek a szüleim diszkóba. – Ne siettesd az időt, hamar elszáll! – kaptam rá a mosolygós választ. Azt éreztem, hogy sosem jön el, sőt, mintha még meg is állt volna az idő. Ezt szoktam érezni most is, amikor feltornyosulnak a feladatok. Viszont egyre többször sokkolnak is a szembesülések. Például a közelmúlt történéséről kiderült, hogy már évtizedes sztori. Az sem jóleső érzés, hogy a diákéveimben kultusszá vált horrorfilmről egy mai húszéves nem is hallott. Catherine Barry idézete jut eszembe: „Az évek gyorsan telnek, ám a napok lassan múlnak...”