Díjátadó

2023.04.20. 14:01

Áldozatos munkájukat ismerték el

A csütörtöki közgyűlés a Dunaújváros Közbiztonságáért díj átadásával kezdődött, idén az elismerést Siba Ákos címzetes tűzoltó főtörzszászlós, Suszter Tamás, a Du-naújvárosi Rendőrkapitányság korábbi vezetője és Béres Ferenc, a Dunaújvárosi Vízirendészet Rendőrőrsének rendőr főtörzsőrmestere vette át Pintér Tamás polgár-mestertől. A méltatások és a díjátadó után a közgyűlési terem előtti aulában Orosz Csaba önkormányzati képviselő mondott pohárköszöntőt.

duol.hu

Fotó: Szabone Zsedrovits Eniko

Siba Ákos 

1998 februárjában került a Dunaújvárosi Tűzoltóság állományába beosztott tűzoltóként. 

A tűzoltóságot a sorkatonai szolgálata után az első munkahelyének választotta és azóta is hivatásának tekinti. 25 éve, felszerelésekor a tűzoltóság legifjabb tagjaként állt helyt, mára már a legtapasztaltabb kollégák között tartják számon. Szakmai tudását folyamatosan gyarapította. Szorgalmának köszönhetően 2000. áprilisától különlegesszer-kezelőként, 2007. márciusától szolgálatparancsnok-helyettesként, 2012. áprilisa óta szerparancsnokként teljesíti szolgálatát. Ez időszak alatt több éven át szolgálatparancsnoki, rajparancsnoki többletfeladatokat látott el, saját beosztásának ellátása mellett.

Szolgálata során több alkalommal részesült dicséretben, jutalomban. Legkiemelkedőbb elismerése a „Bátorságért Érdemjel”, amelyet 2011 májusában kapott, a kulcsi partfalomlásnál tanúsított helytállásáért. 

Munkájának eredményessége erején felüli munkabírásának, szakmai érdeklődésének, kitartásának köszönhető. 

Képzeld el,hogy ismersz egy embert, akire minden körülmények között számíthatsz; hogy ismersz egy tűzoltót, aki hosszú évek óta szívvel - lélekkel beosztottként, majd vezetőként rengeteget látott, tapasztalt. Higgadtsága, szigorúsága a biztonságot jelenti neked tűzoltóként. Tudása, sokévnyi tapasztalata akár az életedet jelenheti bajbajutottként. 

Képzeld el, hogy ismersz egy embert, aki a munkájában nem ismer tréfát, nem tűri a komolytalanságot. Egy Tűzoltót, aki nem kérkedik, szerinte "ő csak teszi a dolgát". Szerintünk pedig nem is tudja magáról, hogy ő milyen ritka kincs. Siba Ákos a történetünk hőse, akire kivétel nélkül felnézünk. 

Azon kevesek között van, akik képviselik laktanyánkban a régi kor értékeit, tanításait. Szerény, nem szereti maga körül a felhajtást. Hivatását a legnagyobb természetességgel, szívvel-lélekkel gyakorolja. Bajtársaiként kivétel nélkül felnézünk rá, példaképünknek tekintjük. – fogalmazott kollégája, Kővágóné Kőkúti Eszter.

Siba Ákos szolgálati csoportjának meghatározó tagja, vezetője, mentora. Munkáját elhivatottsággal, alázattal végzi. 

Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése a hosszú időn át a város tűzvédelméért tett magas szintű szolgálatteljesítésért Siba Ákos címzetes főtörzszászlóst Dunaújváros Közbiztonságáért díjban részesül. 

Suszter Tamás

2023-ban a díjra jelölést kapott Suszter Tamás rendőr ezredes, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság korábbi vezetője. 

Suszter Tamás rendőr ezredes 1996-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát a Magyar Rendőrség állományában. A rendőri pályán eltöltött több mint 25 éve alatt számos beosztásban bizonyította elkötelezettségét, választott hivatása iránti szeretetét. Tudásának, szakmai ismereteinek folyamatos gyarapítása által ösztönözve képezte magát és került egyre magasabb, felelősségteljesebb beosztásokba; kitartóan küzdve, megdolgozva az eredményekért. Töretlen előmenetelét hivatástudatának, szakma iránti alázatának, tapasztalatának, kiváló elméleti felkészültségének, sokoldalú képzettségének köszönheti. 

Szolgálati elöljárói szakmai kvalitásait számos alkalommal elismerték. 

A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság vezetésével 2016. február 1-jei hatállyal bízta meg az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője, a megbízatást egészen 2022. november 1-jei áthelyezéséig, azaz több, mint 6 évig teljesítette. November 1-jétől a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vezető-helyettese. 

Szolgálatellátását mindenkor szakértelem, lelkiismeretesség, következetesség, célirányosság,tervszerűség és megfontoltság jellemzi. A dunaújvárosi kapitányságot mindenre kiterjedő figyelemmel vezette; a rábízott állomány munkáját támogatta. 

Suszter Tamás kedves újítást vezetett be a Dunaújvárosban nagy hagyománnyal zajló Bringatúra rendezvényének biztosítására. – emlékezett vissza Németh Miklós rendőr alezredes.  A nagy létszámigényű rendezvény biztosításának operatív végrehajtásába – a kereszteződések lezárásába, a forgalomirányítás megvalósításába – 2022. évben bevonta, felkérte a kapitányság vezetői állományát. Így a Bringatúra útvonala mellett sorban tisztek, főtisztek végezték a máskor a közterületi, tiszthelyettesi állomány által végzett biztosítási feladatokat. Majd a rendezvény után – csapatépítő jelleggel – pörköltfőzéssel egybekötött kötetlen vezetői értekezletet tartott, ahol régi történetekkel szórakoztatták egymást a rendőri vezetők.

Vezetőként mindenkor tiszteletben tartotta beosztottjai emberi méltóságát, megbecsüléssel és részrehajlás nélkül irányította őket. Munkatársait személyes példamutatásával is ösztönözte, véleményüket meghallgatta.

Rendőrkapitányként tevékenyen járult hozzá a város közbiztonságának megerősítéséhez. 

Eredményes és elkötelezett szakmai tevékenysége, valamint példaértékű hivatástudata elismeréseként Dunaújváros Megyei Jogú Város Közgyűlése Suszter Tamásnak Közbiztonságáért Díjat adományoz. 

Béres Ferenc

Az idei évben a Dunaújváros Közbiztonságáért díjra jelölést kapott Béres Ferenc a Dunaújvárosi Vízirendészet Rendőrőrsének rendőr főtörzsőrmestere.

Béres Ferenc rendőr főtörzsőrmester szolgálati viszonyát 2014. március 1.-jén kezdte meg. A rendészeti szakközépiskola elvégzése után a Dunaújvárosi Vízirendészeti Rendőrőrsre nevezték ki motorcsónak-vezetői beosztásba. 

Szolgálati célú hajóvezetői képesítést szerzett, majd 2018. szeptemberében a vízirendészeti szaktanfolyamot is sikeresen elvégezte. 

Munkája elismeréseként 2018- novemberében hajóvezetői beosztásba nevezték ki. Jelenleg megbízással 2022. májusától körzeti megbízotti beosztást tölt be. 

A kezdeti években járőrként, motorcsónak vezetőként idősebb, tapasztaltabb rendőrökkel teljesített szolgálatot, és szorgalmával, hozzáállásával és a szükséges ismeretek elsajátításával bizonyította, hogy képes önállóan is szakszerűen, határozottan intézkedni. Jól megismerte az Őrs szakaszterületét, kellő hely- és személyismeretet szerzett. 

Vízirendészeti szakmai feladatait kiemelkedő felkészültséggel, magas színvonalon látja el. 

Intézkedései megalapozottak, fellépése udvarias, szóbeli és írásbeli kifejezőkészsége átlag feletti. A megszerzett ismereteit a gyakorlatban kiváló szinten és hatásfokkal alkalmazza. Munkaköri feladatrendszerén belül nyitottan, rugalmasan gondolkodik a teljesítmény és a hatékonyság növelése érdekében. Szakmai ismereteit folyamatosan frissíti, önképzéssel is gyarapítja tudását.  Rendszeresen részt vesz csapatszolgálati feladatok ellátásában, illetve az ehhez szükséges elméleti és gyakorlati képzésében. 

Béres Ferenc kimagasló szakmai teljesítményt nyújtott a Hableány hajó katasztrófájával kapcsolatos feladatok ellátása során is. 

Kollégája, Kulcsár Attila címzetes rendőrtörzszászlós elmondása szerint azért szeret vele közösen szolgálatot ellátni, mert a mindig aktív magatartása, rendőri érzéke ösztönzően hat az idősebb kollégákra is. 

Varsányi Gyula r. alezr. őrsparancsnok szerint Béres Ferenc szakmai munkája folyamatosan magas színvonalú, kivételes, kimagasló, Prohászka Richárd r. alezredes, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Vezetője is példaértékűnek nevezte tevékenységét és példaként állította a teljes személyi állománya elé.

Munkatársaival jó kapcsolatot alakított ki, kollégáit segíti, a gyakorlati tapasztalatait átadja.

Kimagasló teljesítménye, felkészültsége és tiszteletre méltó hivatástudata, a vízirendészet állományában végzett tevékenysége elismeréseként Dunaújváros Közgyűlése a Dunaújváros Közbiztonságáért díjat Béres Ferenc részére adományozza. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában