A szövetségi tagsági díjak, engedélyek is változtak

2023.01.05. 11:00

A halfogás is többe kerül majd a horgászoknak

Az inflációs hatás a horgásztársadalmat is elérte. Átlagosan 20 százalékkal emelkednek az éves jegyek a Dunán, ám, aki még e hónapban kiváltja az éves területi engedélyét, az pár ezer forintot spórolhat.

Szabó Szabolcs

Kapásra várva – a vízparti kikapcsolódás is drágul

Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Dualszky-Kovács István, a HVDSZ (Horgászegyesületek Velencei-tavi és Duna menti Szövetsége) alelnöke lapunknak elmondta: 
– Sajnos az utóbbi egy évben tapasztalt inflációs hatás a horgászegyesületek életére is hatással volt. Drasztikusan nőttek a működtetési költségek és a haltelepítés árai is növekedtek. Mindezek hatása a 2023-as dunai jegyekben is megmutatkozik. Az általunk kezelt dunai vízfelületen az éves horgászdíj közel 20 százalékkal emelkedik. Jelen pillanatban a HVDSZ a Nagytétény és Dunaföldvár közötti szakaszt kezeli. E szakaszon az éves díj 30 ezer forintra változik, ám aki ezt kiváltja még e hónapban, 28 ezer forintér teheti meg, és a kedvezményt igénybe vehetik a 65 év feletti horgászok is. A részletes és a korosztályokra lebontott díjszabásról érdemes előzetesen tájékozódni – fogalmazott Dualszky-Kovács, aki a következőkre is felhívta figyelmet: – Bár az árak – mint szinte az élet minden területén – nőttek, azért érdemes tájékozódni, hiszen a jegyértékesítési kínálatba bekerült a féléves jegy, valamint külön-külön a napi és a 24 órás jegy is. 
A szövetségi tagsági díjak, engedélyek is változtak. 
– A horgászok pénztárcája sem végtelen. Az elmúlt években mindig arra törekedtünk, hogy egy megfelelő szolgáltatást kínáljunk, amellett, hogy a Duna értékeit megőrizzük, a halállományt gazdagítsuk, az ívóhelyeket óvjuk. Most egy komoly átalakulás előtt állunk. Számos dolgot újra kell majd szerveznünk. A legfontosabb, hogy a dunai horgászok a tavalyi éves jeggyel még január végéig horgászhatnak, a fogási napló leadási határideje pedig február vége. Az új horgászengedélyek kiváltására pedig az irodák már várják a horgászokat. 
SzSz 
 

Kapásra várva – a vízparti kikapcsolódás is drágul 
Fotó: SzZsE

A tavalyi esztendő fogási naplóját február végéig kell majd leadni

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában