Komfortérzet és pénztárcakímélés

2022.11.22. 16:00

Dunaföldváron két intézményt is érint az energiatakarékossági racionalizálás

Török Tímea

A művelődési házban februárban jártunk, az optimalizálás az intézményt is érinti Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő

Fotó: Zsedrovits Enikő

Dunaföldvár A gáz- és az áramfelhasználás tekintetében a város hosszú távra lekötött szerződésekkel rendelkezik, azonban a közbeszerzési árak ellenére is megnövekedtek az energiaköltségek a járulékos költségek növekedése miatt – mondta el Horváth Zsolt polgármester a helyi televízió egyik műsorában. 

A polgármester a helyi médiában arról is tájékoztatott, hogy szerencsére a Dunaföldvárra érkezett pályázati források jelentős részét energetikai korszerűsítésre költötték a közelmúltban. Így például legutóbb a buszpályaudvar tetejére napelemet helyeztetett az önkormányzat. De ezen kívül is számos intézményt szigeteltek, nyílászárókat cseréltek, új gázkazánokat vásároltak, valamint kis naperőműveket is beszereztek. 
Ugyanakkor a jelentős energiahatékonyságot növelő beruházások mellett is az előzetes számítások szerint 2023-ban az energiaár-növekedés Dunaföldvárt 130 millió forint többletköltséggel terheli majd meg. 

A dunaföldvári képviselő-testület a szakértők véleménye alapján együtt határozott az intézkedésekről. Így tehát megállapodtak arról, hogy takarékosan, de minden önkormányzati intézményben a törvényi előírásoknak megfelelően fognak fűteni. Sőt, az intézményi fűtés távfelügyeleti rendszerének tesztüzemét is elindították a közelmúltban a városban. Ennek segítségével a karbantartók 24 órán keresztül felügyelhetik a rendszereket, és a begyűjtött adatokat majd felhasználhatják a 2023-ra tervezett racionalizáláshoz is. Mert a város a későbbiekben a kis naperőműveket bővítené és hőszivattyúk üzembe helyezésével függetlenedni szeretnének a gázszolgáltatástól – hangzott el a televízióban. 

A pályázati források jelentős részét energetikai korszerűsítésre költötték

Lapunk kérdésére Horváth Zsolt a következő konkrét intézkedésekről beszélt: 
– A művelődési ház az ott dolgozókkal és az összes rendezvénnyel együtt a könyvtárba költözik. A gyógyfürdő december 15-től ideiglenesen, de szintén bezár. 
Minden intézményben – a gyermekeket oktató és nevelőkön kívül – 20 fokon tartják. Idén a híresen szép karácsonyi hangulatból az ünnepi díszkivilágítás hiányozni fog Dunaföldváron is, kivéve a központi dekorációt a Béke téren. A díszkivilágítást is korlátozzák majd a település többi részén is, mégpedig úgy, hogy reggel 5 órától este 10 óráig lesz csak felkapcsolva – mondta el a polgármester. 
Az adventi rendezvényeket Dunaföldváron is megtartják. A hosszú távú cél a város önkormányzata számára a komfortérzet megtartása mellett a pénztárca kímélése.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában