Az értékőrző stabilitás egy újabb sikeres év reményét adja

– Az elmúlt harminc évben folyamatosan magas köztisztségeket tölt be. Önre mindenki szakemberként tekint. Mikor, milyen kérdésekben voltak, vannak ütközései, kemény szakmai vitái? 

– Az egymás véleményét becsülő, higgadt szakmai vitát jómagam fontos és megkerülhetetlen eszköznek tartom. Ennek következtében ugyanis a döntés sokoldalúan alátámasztott, pró és kontra érveket mérlegelő, az adott körülmények között a legjobb eredményre, vagy éppen a legkisebb veszteséghez vezető lesz. Így gondolkodtam, amikor a rendszerváltozás előtt autópálya-tervező mérnökként, majd közlekedés-építésekhez kapcsolódó munkakört betöltő minisztériumi emberként, s végül kormányzati ellenőrként dolgoztam. Az előbbi húsz év után harmincat eltöltöttem a számvevőszéki munkában, az állami vagyonkezelésben s most a költségvetési stabilitás őrzésében vállalt felelősségben, és ma is ez a meggyőződésem! Utóbbi, a költségvetési tanácsi munkám is a tizedik évében tart, így hát nagyon nehéz az évente sok tucatnyi szakmai vitámból egyet vagy kettőt kiemelni. Annál is inkább, mivel sokan – talán kritikaként – mondják rám: túl szívesen kötök szakmai kompromisszumokat, túlzottan csendesen, távolságtartóan mondok véleményt, amolyan „hozok is, viszek is” módon. Magam ezt a vélekedést inkább elismerésnek tartom, mert az emberi hangú párbeszéd, a figyelem és az együttműködés megtartásáért való cselekvés, igaz, nem minden áron, de jobb, mint a be­görcsölt, indulatvezérelt lövész­árokharc. Akkor sem érzek elégtételt, ha végül a történések engem igazolnak, s a partnerek belátják korábbi igazamat, hiszen a lényeg az, hogy a közös dolgaink rendben menjenek. Így van ez a költségvetési stabilitást érintő mai útkereséseinkben, emberi hangú vitáinkban is. 

– A hazai, de a nemzetközi közgazdász társadalomban is két markáns felfogás küzd egymással. Az egyik a „láthatatlan kéz” piacirányító szerepében bízva, a másik a gazdaság állami irányításának alkalmazásával kíván sikeres gazdaságpolitikát megvalósítani. A hétköznapi embernek mit érdemes tudnia ahhoz, hogy jobban eligazodjon ebben a szakemberek közötti vitában? 

– Nos, ennek a megítélésében is megengedő a felfogásom. A társadalmat, a gazdaságot a mai gyorsan változó, sok tekintetben ismeretlen kihívásokkal, szélsőségekkel terhelt világban sem lehet szervező erő nélkül elképzelni. Nyilvánvalóan, különböző érték- és érdekhordozó csoportok vannak, elképzelhetetlen, hogy ennek ne lenne szerepe a gazdasági-társadalmi folyamatok alakulásában – a világban és itthon. A piaci folyamatok sok mindent el tudnak rendezni, de nem mindent, s a társadalmi érdek sem feltétlenül azonos az üzleti, szabadpiaci érdekekkel. Ha valaki bajba jut, így vagy úgy, a végső menedék, a „last resort” az állam, amely maga is érték- és érdekhordozó, s nem bújhat ki ennek érvényesítése, az erre való ösztönzés felelőssége alól. Értelmetlen ennek számonkérése, hiszen ezzel a létezésének lényegét tagadnánk. A kérdés mindig a mérték, az arányosság, az emberi felelősség, a vállalkozói szabadság, a szabályok, korlátok mixének és az állami gondoskodásnak az adott helyzethez és időpillanathoz igazodó folyton változó összetétele. A sikeres kormányzati gazdaságpolitika receptje mindig attól függ, hogy a hazai mellett az adott világgazdasági, európai folyamatok mit követelnek, s nemcsak ma, hanem holnap és holnapután is. A Covid-járvány hullámai tagadhatatlanul felértékelték az állam gazdaság- és társadalomszervező szerepét, a pénzügyi stabilitás, a mozgósítható tartalékok fontosságát, a piaci összeomlások kivédését. Végső soron megmutatták a társadalmi szolidaritás, a kármentés közösségi felelősségét és lehetőségeit. 

– A pandémia a súlyos egészségügyi problémákon túl az egész világra kiterjedő válságot is okozott. A magyar gazdaság viszonylag gyorsan és eredményesen tudott kilábalni ebből a válsághelyzetből. A kételkedők azonban azt mondják, ez nem lesz tartós, hamarosan visszaesés következik: máris nagyot nőttek az árak, a kormány túlköltekezik, az állam el fog adósodni stb. Szakmailag, a gazdasági folyamatokat tekintve van-e alapjuk ezeknek a felvetéseknek? 

– A Költségvetési Tanács (KT) hátterében az MNB és az ÁSZ munkatársai mellett számos kutató-elemző szervezet dolgozik, s ismerjük a világgazdasági előrejelzéseket, azok változásait, sőt készítőinek érték- és érdekvezérelte mozgatóit is, ami a számokból levont következtetésekben minduntalan kiütközik. A gazdaságstatisztika tény- és várható adatai, 2021-es és az azt követő évek folyamatairól a KT részére készült és tanulmánykötetben is összefoglalt kutatói vélemények, akárcsak a tanács eddigi összes határozata publikus, az Országgyűlés honlapján megtalálható. Mindezek alapján ma már biztos, hogy a 2021-es év kiemelkedő, 6-7 százalékos növekedést hozott, ami megteremtette az alapot a jóléti programokra, illetve azok folytatására. Az adóelkerülés mértéke ma már az európai átlag alatt van, s ez a fegyelem is hozzájárult, hogy a terhek tovább mérséklődjenek. Az GDP-arányos állam­adósság csökkent, mértéke újra 80 százalék alatt van, s a trend folytatódhat, miközben jó néhány európai uniós állam ennek másfél-kétszeresével küzd. Az adósságszolgálat éves terhe a költségvetés 1-2 százalékát teszi ki. A jövő évi növekedés 5 százalék körüli lesz, és várhatóan a 2023-as is meg fogja haladni az unió átlagát. A beruházások mértéke idén közelebb lesz a GDP arányában a 30 százalékhoz, mint a húszhoz, ami az építési piac túlfűtéséhez vezetett. Szükségessé vált – a KT ismétlődő – figyelemfelhívásaival össz­hangban a volumen érdemi csökkentése, ami azzal is összefügg, hogy a Helyreállítási Alapból Magyarországnak járó forrásokat egyelőre nem kaptuk meg, és a „szokásos” mederben csörgedeznek be a hétéves fejlesztési ciklus forrásai is. Látható azonban, hogy a gazdaság növekedésében ma már kevés szerep jut a költségvetés kiadási főösszegéhez viszonyítottan 1-2 százalékos EU-forrásoknak. A kieső – vagy reméljük: halasztódó – pénzek más forrásokból, nemzetközi pénzpiaci műveletekből, belső megtakarításokból fedezhetők. Az infláció – a globális energia- és termelési költség árrobbanásnak, a hazai bérkiáramlásnak, beruházási piaci folyamatoknak következtében – várhatóan csak 2023-ban mérséklődik 5 százalék alá, s a vele folytatott küzdelem fokozott együttműködést kíván a pénzügyi kormányzattól és a jegybanktól. Összességében – a számomra ma rendelkezésre álló összes ismeret birtokában – az a meggyőződésem, hogy ezeknek a félelmeknek, habár nem könnyű évek jönnek, nincs alapjuk. 

– Annak idején, amikor a neves angol közgazdász, J. M. Keynes ismertette Roosevelt elnökkel a válságból való talpra állásra vonatkozó terveit, az elnök azt mondta: „Az egyetlen dolog, amitől félnünk kell, az a félelem maga”, és elindult a New Deal. Ön milyen esztendőt jósol 2022-re a magyar embereknek a gazdaság állapotát tekintve? 

– A világ kormányai az elmúlt rövid időszakban 12 trillió! dollárt, a világ GDP-jének harmadát fordította a pandémia hozta védekezési és a gazdaság-újraindítási költségekre. Magyarország is GDP-je harmadát költötte ilyen célokra, s ha az adatokra ránézünk, hogy ez így történhetett, kifejezi azt az erőt is, ami bizakodásra ad okot hazai dolgainkat illetően. Bár a világban semmi sem lesz ugyanolyan, mint korábban, és a jövőt új kockázatok is övezik. Ilyenek a pandémia okozta nehézségek velünk maradása és a világgazdaság növekvő együttműködési zavarai, környezetkímélő technológiára való átállás költségei, a szállítási láncok működési görcsei, a nyersanyagforrások birtoklásáért folyó küzdelem, a harmadik világ előretörése és más hatások hozta közgazdasági alapú válság együtt ható nyomása az elkövetkező években. Úgy gondolom, hogy a magyar államháztartás pénzügyi szilárdságának, a társadalmi-gazdasági stabilitásnak a megőrzése – az értékőrző stabilitás – olyan mozgásteret jelent számunkra, ami egy újabb sikeres év reményét adja. Az OECD, az IMF, az EU, a nagy hitelminősítők és más szakértők sorának véleménye, a számokból tükröződő jó és rosszabb trendek erősítik meggyőződésemet, hogy a valóság látása nem félelemre, hanem cselekvésre, tettekre kell ösztönözzön mindnyájunkat.