Mottónk: Miben segíthetünk?

2021.12.22. 07:03

Tíz esztendeje kezdték meg működésüket a kormányhivatalok

Dr. Simon László kormánymegbízott

Dunaújvárosban 2019 tavaszán új helyre költözött a járási hivatal kilenc, addig elszórtan elhelyezkedő egysége. A vázra lebontott épületet – uniós és hazai forrásokból – teljes egészében megújították, modernizálták Fotók: Kormányhivatal

Jegyzet 

 

Az idei évben már tíz esztendeje, 2011. január 1-jétől kezdték meg működésüket a megyei kormányhivatalok. Úgy gondolom, nem túlzás: a magyar közigazgatás történetében ez mérföldkövet jelent. A közelgő évforduló alkalmat ad a visszapillantásra, annak számbavételére, milyen lépéseket tett a közigazgatási szolgáltatások szélesítése, illetve korszerűsítése terén a Fejér Megyei Kormányhivatal. 
Komoly és felelősségteljes szakmai kihívásként részese, 2014 júliusától pedig az irányítója lehetek a közigazgatás teljes átalakításának Fe­jér megyében. Az egy évtizede kezdődött változás olyan mértékű volt, melyet joggal nevezhetünk történelmi léptékű fejlesztésnek. Megteremtettük a kormányhivatal belső és külső integrációját: egységes, hatékony szervezeti struktúrát hoztunk létre. A megyei közigazgatás egységesítése átláthatóbb, kevesebb irányítási szinttel, jobban működő hivatali rendszert eredményezett. A folyamatok zárásaként – 2017-től – a járási hivatalok megerősítésére került sor, illetve az agrár- és vidékfejlesztési feladatok is a kormányhivatal hatáskörébe kerültek. 
 

Dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott

Nem csak a szervezeti átalakítástól vártuk az eredményeket, ennél jóval szélesebb körű mindaz, amit a hatékonyság érdekében tettünk. Az egyik ilyen terület például a jogalkotás. A Miniszterelnökség munkatársaival együttműködve több mint száz törvényt véleményeztünk abból a szempontból, hogyan lehetne egyszerűsíteni és gyorsítani az eljárásokat. További fontos vívmánya az új rendszernek, hogy egyre több – a lakosságot, a vállalkozásokat leginkább érintő – szolgáltatásunk ingyenes, vagy a korábbinál jóval kedvezőbb díj­ért vehető igénybe. 
 

Az integráció előnyei természetesen a létszám terén is megmutatkoztak. A vezetői szintek és így a vezetői létszám is majdnem a felére csökkent. Rengeteg időt, energiát fordítottunk munkatársaink képzésére is. Így ma már kisebb létszámmal, magasabb szintű, integrált tudással, hatékonyabban látjuk el a feladatokat. Felkészültségük egyre értékesebbé teszi őket, éppen ezért igyekszünk megbecsülni, megtartani őket. Ezt célozta az életpályamodell bevezetése is. 
 

Fejér megyében 8 járási hivatalban tudjuk fogadni az állampolgárokat. 2018 végén átadtunk a székesfehérvári vasútállomás épületében egy új kormányablakot, így már 13 kormányablakban intézhetik ügyeiket az állampolgárok. Minden olyan ügyben fordulhatnak hozzánk, amelyeket a törvény lehetővé tesz, döntő többségében országos hatáskörrel intézzük azokat. 
 

Korszerű, a bankfiókokhoz hasonló körülmények között fogadjuk a hozzánk érkezőket, akik – ha előzetesen online, vagy telefonon bejelentkeznek, sorban állás, várakozás nélkül intézhetik ügyeiket. A kormányablakok kialakításának legfontosabb célja az elégedett állampolgár, az, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebb, vagy bármely, a számára legkönnyebben elérhető kormányablakban tudja elintézni a hivatalos ügyeit. A kormányablak – mint integrált intézmény – olyan közösségi térként is funkcionáló ügyintézési helyszínnek tekinthető, amely a kormányhivatalokhoz tartozó valamennyi ügyben – sőt más ágazatokat, társadalmi szervezeteket kiszolgáló ügyekben is – tájékoztatást tud nyújtani. Kiemelt szempont, hogy az ügyfélszolgálatok biztosítsák a magas színvonalú, integrált egyablakos ügyfélkiszolgálás lehetőségét minden állampolgár számára könnyen elérhető és megközelíthető helyszíneken. 
 

Mindezeken túl a kormányhivatal, ha úgy tetszik, „házhoz megy”, hiszen ügysegédjeink révén minden olyan településen tartunk ügyfélfogadást, ahol önkormányzati hivatali egység van. 21 ügysegédünk 108 településen, amit csak lehet, helyben, online intéz. Emellett megyénkben is elérhetővé vált a kormányablakbusz, a közigazgatás mobil formája. A kormányablakbusz egy széles körű ügyintézésre alkalmas, korszerű technikai és informatikai eszközökkel felszerelt gépjármű, amely előre meghatározott időpontokban felkereshető olyan településeken, ahol nem működik kormányablak. Lehetőséget teremt továbbá az ügyfelek speciális helyszíneken történő, eseti jellegű kiszolgálására. Ez a kisebb településeken is helyben teszi lehetővé az ügyintézést. 
 

Három új, jelentős beruházást is megvalósítottunk az elmúlt évek során. A Bicskei Járási Hivatal szervezeti egységeit egy új, modern, XXI. századi épületbe integráltuk, zöldmezős beruházásként 2018 tavaszán. A kétezer négyzetméteres objektum integrált kormányablakként szolgálja a helyieket, illetve a környéken élőket. Székesfehérváron is átadtunk egy teljesen felújított, korszerűsített járási hivatali épületet. A harmadik beruházás Dunaújvárosban történt, ahol új helyre költözött a járási hivatal kilenc, addig elszórtan elhelyezkedő egysége. A vázra lebontott épületet – uniós és hazai források segítségével – teljes egészében megújítottuk, modernizáltuk. Ötezer négyzetméteren, 134 hivatali dolgozó fogadja itt az ügyfeleket. 
 

Az említett nagyberuházások mellett, a „Középületek energetikai fejlesztései Fejér megyében” elnevezésű program keretében – uniós, hazai és önkormányzati források bevonásával –, 18 kormányhivatali épület energetikai felújítása is megtörtént. Ezzel nemcsak a munkakörülményeink javultak, hanem a minőségi ügyfélkiszolgálás feltételei is megvalósultak. 
 

Az sem elhanyagolható szempont, hogy az energiahatékonyságot is célzó beruházásoknak köszönhetően jelentősen csökkentek a kiadásaink, ami évente több tízmillió forint megtakarítást jelent az államkasszának. 
 

Fontos, előre nem tervezett feladatunk lett a koronavírus-járvány elleni védekezésben történő részvétel. Mivel a lakosság tömeges oltása csak rendkívüli logisztikai munkával és összehangolt szervezésben valósítható meg, a helyi adottságokat leginkább ismerő megyei kormányhivatalok nélkülözhetetlenek a védekezés során. Szoros napi kapcsolatban állunk a szakmai társ­szervezetekkel, a kórházakkal, rendelőintézetekkel. 
 

A koronavírus-járvány megjelenésével a Fejér Megyei Kormányhivatal feladatai is bővültek. Kormánymegbízottként és egyben a megyei oltási munkacsoport vezetőjeként kiemelt feladatom a megyei oltások teljes körű megszervezése, irányítása. 
 

Megnövekedett a népegészségügyi szakmai tevékenységünk súlya is. Ahogy dr. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter megállapította: a Covid-járvány komoly próbatétel a területi közigazgatás számára. 2021 tavaszán például előfordult, hogy napi 200 ezer oltás beadásának koordinálásában vett részt a magyar közigazgatás, illetve összesen több mint 200 ezer munkahelyvédelmi bértámogatásról, a kutatás-fejlesztés területén pedig 22 ezer kérelemről döntött. 
 

A területi közigazgatás vezetőjeként elsődleges feladatomnak tekintem, hogy egy jól működő, hatékony szervezet működjön Fejér megyében. Meggyőződésem, hogy a kormányhivatalnak mindenkor az állampolgárokért, a vállalkozásokért, a gazdaság fejlesztéséért kell tevékenykednie. Jól tükrözi ezt a szemléletmódot kormányhivatalunk szlogenje is: „Miben segíthetünk?” 

 

FEJÉR MEGYEI KORMÁNYHIVATAL
Székesfehérvár, Szent István tér 9.
Telefon: (22) 526-900
Fax: (22) 526-905
E-mail: [email protected]
www.kormanyhivatal.hu/hu/fejer
 

KORMÁNYABLAKOK
Aba 
8127 Aba, Rákóczi u. 12.,
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 795-311, fax: (22) 593-042
 

Adony 
2457, Adony, Rákóczi u. 21., 
e-mail: [email protected]
tel.: (25) 795-255, fax: (25) 795-649
 

Bicske 
2060 Bicske, Szent István út 7–11., 
e-mail: [email protected]
tel.: (22)795-948, 30/411-5029
 

Dunaújváros
 2400 Dunaújváros, Október 23. tér 1., 
e-mail:[email protected]
tel.: (25) 795-244, fax: (25) 795-649
 

Enying 
8130 Enying, Szabadság tér 16/A, 
e-mail: [email protected]
tel.: (22)795-346, fax: (22) 795-882
 

Ercsi 
2451 Ercsi, Fő u. 27., 
tel./fax: 25/515-607, 
e-mail: [email protected]
 

Gárdony 
2483 Gárdony, Szabadság u. 20–22., 
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 795-299
 

Martonvásár 
2462 Martonvásár, Budai út. 1., 
e-mail: [email protected],
tel.: (22) 460-081, fax: (22) 569-281
 

Mór 8060 
Mór, Kapucinus tér 7.,
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 795-276, fax:(22) 560-852
 

Polgárdi 

8154 Polgárdi, Batthyány u. 132., 
e-mail: [email protected]
tel.: (22)795-316, fax: (22) 576-230
 

Sárbogárd 
7000 Sárbogárd, Hősök tere 2., 

e-mail: [email protected]
tel.: (25) 520-290, fax: (25) 520-290
 

Székesfehérvár I. 
8000 Székesfehérvár, Béke tér 5–7., 
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 795-271
 

Székesfehérvár II.
 8000 Székesfehérvár, Koch László u. 4/b,
e-mail: [email protected]
tel.: (22)795-337
 

JÁRÁSI HIVATALOK
 

Bicskei Járási Hivatal 
2060 Bicske, Szent István út 7–11.,
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 566-300, fax: (22)566-303
 

Dunaújvárosi Járási Hivatal
2400 Dunaújváros, Szórád Márton út 39., 
e-mail: [email protected], tel.: (25) 795-600
 

Enyingi Járási Hivatal 
8130 Enying, Szabadság tér 14.,
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 572-135, fax: (22) 572-135/20
 

Gárdonyi Járási Hivatal 
2483 Gárdony, Szabadság u. 20–22.,
e-mail: [email protected]
tel.: (22) 795-306, fax: (22) 570-027/232
 

Martonvásári Járási Hivatal
2462, Martonvásár, Budai út 1.,
e-mail: hivatal.martonvasar@fejer.
gov.hu, tel.: (22) 569-280, fax: (22) 569-281
 

Móri Járási Hivatal 
8060 Mór, Szent István tér 1–2., 
e-mail: [email protected], tel.: (22)
563-060, fax: (22) 560-852
 

Sárbogárdi Járási Hivatal 
7000 Sárbogárd, Hősök tere 2., 
e-mail: [email protected],
tel.: (25) 520-291, fax: (25) 520-290
 

Székesfehérvári Járási Hivatal
E-mail: [email protected]
tel.: (22) 795- 751, fax:
(22) 795-814

 


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában