nem árt tudni

2020.10.18. 13:00

Az illegális hulladéklerakásról

A magyar kormány „Tisztítsuk meg az Országot!„ elnevezéssel projektet indított a Klíma- és Természetvédelmi Akcióterv keretein belül annak érdekében, hogy több közreműködő —köztük önkormányzatok — szervezettel közösen felszámolják az elmúlt évtizedekben felhalmozódott, illegálisan lerakott hulladékot az országban.

duol.hu

Sajnos településünkön is időről -időre észlelhető az a rendkívül kellemetlen, etikátlan és legfőképpen jogszabálysértő állampolgári magatartás, amikor a feleslegessé váló tárgyaktól, építési törmeléktől, háztartási hulladéktól, nagyon gyakran veszélyes hulladéktól oly módon szabadulnak meg, hogy többnyire erdőkben, utak mentén, földeken, illetve bármilyen területen (magán- vagy önkormányzati területen) egyszerűen kihajítják, lerakják azt, olvasható a mezofalva.hu-n.

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy fenti magatartás minősülhet köztisztasági szabálysértésnek (Sztv. 196. § (2) bek.), valamint hulladékgazdálkodás rendjének megsértése bűncselekménynek (Btk. 248. § (1) bek.) is. Azt is tudni kell, hogy az ellenőrizetlen körülmények között elhelyezett, elhagyott hulladékot a hulladék tulajdonosának, vagy korábbi tulajdonosának kell elszállítania. Ha ezt önként nem teszi meg, vagy nem állapítható meg a hulladék tulajdonos, illetve a hulladékot lerakó személye, az esetben a hulladék elszállításának, kezelésének kötelezettsége azt az ingatlanhasználót terheli, akinek az ingatlanán a hulladékot elhelyezték vagy elhagyták. Ha a jogellenesen elhelyezett hulladék elszállításáról fentiek szerint önként nem tesznek eleget, a környezetvédelmi hatóság közigazgatási eljárás keretében kötelez! őket erre, továbbá hulladékgazdálkodási bírság kiszabására is számíthatnak. Fentiek ismeretében egészségünk és környezetünk megóvása érdekében kérünk minden mezőfalvi lakost, gazdasági szereplőt, szervezetet, hulladéktulajdonost, hogy az általa – esetleg – bárhol illegálisan lerakott hulladék elszállításáról haladéktalanul gondoskodjon, és azokat az elszenvedő ingatlantulajdonosokat, használókat is, akiknek területén sajnálatos módon ismeretlenek illegális hulladékot helyeztek el.

Mezőfalva Nagyközség Önkormányzat Képviselő-testülete és Mezőfalvai Polgármesteri Hivatal

Vezető képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában