minden apróság felértékelődik

2020.04.11. 08:00

Mi vigyázunk rájuk, ők vigyáznak ránk

A Szent Ferenc Szeretetotthon közösségi oldalán olvashatjuk Horváth Zoltánné Ica vezető ápoló alábbi gyönyörű gondolatait.

duol.hu

„Hát, nem könnyű az élet, hetek óta bezárkózva, kicsit persze, az udvaron lehet sétálgatni, de úgy igazán a család hiányzik mindenkinek.

Ettől eltekintve, meg időnként kisebb nátháktól, alapvetően jól vagyunk. Más most az élet, más értékeket kell keresni, minden apróság felértékelődik, de ugyanúgy jobban el is szomorít, mint azelőtt.

Tudják. Tájékozódnak, ki tévéből, internetről, a rokonoktól telefonon, vagy a dolgozókkal beszélgetve. Ez értük van most így, és köszönik, de nehéz.

A nap is vidámabban telik közös munkával, a napocskás szájmaszkot jókedvűen fogadják az idősek
Fotó: szeretetotthon

Mi is megértjük. Olyan jó volt a délutánt vagy a hétvégét várni. Most a csendesség jön csak ezekben az órákban.

De sokan próbálják a lehető legtöbbet kihozni a helyzetből. A netezők megosztják a lehetőségeiket a szomszédsággal, ugyanez a helyzet telefonokkal, figyelmesebbek egymás iránt, és ez nagyon szép.

Akartam azzal kezdeni, hogy hahó, jól vagyunk, megvagyunk, tevékenyek vagyunk, és ez végső soron így is van, de miért takargassuk a nehézségeket, amik nyilván nyomasztják az itt élőket.

Ők nem félnek. Nincs miért, azt mondják. Mi igen. Időnként szomorkás hangulatban ér véget a szokásos reggeli megbeszélés. Aggódunk a családunkért, főleg ha a „ki tudja, mikor mehetünk újra haza” esemény bekövetkezik és aggódunk értük. Nem könnyű ez senkinek. Se nekik, se nekünk, se az otthonról aggódó rokonoknak.

De félre bú! Jól vagyunk.

Amikor már unalmas tojást, húsvéti dekorációt készíteni... meghámozódott az összes adományalma, akkor támad a krea­tív kézimunka-akciócsoport ötlete. Mi vigyázunk rájuk, és ők vigyáznak ránk! Megvizsgálták a kintről érkező maszkot, majd anyagot kértek, és rajta, varrásra fel! Kézzel! Aki már kapott ezekből, különösen becsben tartja.

Hálás köszönetet mondanék mindazoknak, akik rengeteg maszkot készítettek, és hoznak is még be nekünk. Nagyon megnyugtató, hogy a fiókot kihúzva mindig találunk tisztát, bátran dobhatjuk a mosásba, amikor csak kell. Nem tudom felsorolni, ki mindenki segített, nehogy kihagyjak valakit: MINDENKINEK hálás köszönet.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában