Pedagógusok és diákok együttműködésének remek példája a digitális tanrend

2020.03.23. 17:30

Üres teremben zajlik az oktatás: becsengetnek a virtuális órákra

A kormány – a korábban kihirdetett veszélyhelyzetre való tekintettel – tantermen kívüli, digitális oktatást rendelt el az általános és középiskolák számára, így a diákoknak március 16-án már nem kellett (nem lehetett) bemenniük a Pannon Oktatási Központ Gimnáziumba.

Balla Tibor

Fotó: Zsedrovits Eniko

Pleszné Antal Ágnes igazgatóhelyettes és Baráth Gyula nevelési igazgatóhelyettes elmondta, a digitális oktatásra való átállás kihívás is volt meg nem is.

Fenntartójuk, a Humán-Pszicho 2002 Oktató és Szolgáltató Nonprofit Kft. már az ezt megelőző hét elején jelezte, hogy fel kell készülniük az esetleges iskolabezárásra. Így már múlt hét szerdán tartottak egy rendkívüli nevelési értekezletet, meg is született a határozat a szükséges teendőkről, és szerdán délután már oktatást is kaptak az akkor kijelölt online felület használatáról. Az iskolában egyébként is működött már minden osztálynak egy facebook csoportja, amit az osztályfőnök vezet, de a rendkívüli helyzetre tekintettel minden kollégájuk és diákjuk regisztrált profilt, és ezen a felületen is elérhetővé vált. Amikor élesedett a helyzet, akkor a tanárok értesítették a diákokat, hogy szombaton mindenki vigye haza a saját holmiját az iskolából, hogy fertőtleníthessenek az épületben. Arról is tájékoztatták őket, hogy hétfőtől online indul az oktatás, méghozzá a már meglévő órarend szerint.

Baráth Gyula és Pleszné Antal Ágnes, a Pannon Oktatási Központ két igazgatóhelyettese
Fotók: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A szülők is kaptak értesítést, ebben megkérték őket, hogy ha lehet, kontrollálják a diákokat, hogy tényleg teszik-e a dolgukat, és arról is kértek visszajelzést, hogy minden tanulónak rendelkezésére áll-e otthon az internet, van-e megfelelő eszköz, hogy ily módon elindulhasson az oktatás.

Vasárnap rendkívül élénk volt a tanári facebook csoport, ontották az ötleteket, megoldásokat, s azokat az online platformokat, amiket ismernek. Sokan már hétvégén kipróbálták a diákokkal, hogyan fog működni az online oktatás. Mindenki bejelentkezett, és ellenőrizte, hogy nem akadozik-e, minden jól működik-e. Szinte meseszerű együttműködés alakult ki.

Bár látszólag üres a tanterem, ám még sincs egyedül a tanár, együtt az osztály

Természetesen a pedagógusok is lényegében két csoportra oszlottak, a fiatalabbak nyilván eleve otthon érzik magukat ebben a közegben, de az idősebbek között azért akadnak, akik csak a szükséges minimum szintjén vannak otthon a digitális világban. Nyilván az utóbbiak kétségbe voltak esve, hogyan fognak online órát tartani. A tanárok közül legelőször, már pénteken este meglepő módon a testnevelő tanárok jelezték, hogy fel vannak készülve. Hétfőn reggel aztán jött az éles „bevetés”. Minden gyerek időben bejelentkezett, de adódott egy kis probléma, akadozott az internetkapcsolat. Ekkor a tanárok egyedileg a saját maguk által ismert platformokra tértek át, és így már működni kezdett az online óra. Ezen a ponton megfordult a helyzet, lényegében a diákok adták át ismereteiket a tanároknak, kiválóan együttműködtek. Elmondták, hogy létezik a Discord, egy szabadalmaztatott ingyenes VoIP alkalmazás, és digitális terjesztési platform, amelyet legfőképp videójáték-közösségek számára terveztek, de persze nem zár ki semmilyen más témájú közösséget sem.

Szürreális látvány az üres széksorok előtt magyarázó tanár, de a digitális technikának köszönhetően a tanulók szeretik

Ez a felület rendelkezik szöveges, kép- és videó, és audiokommunikációval is, tehát alkalmas erre a célra. Így aztán hamar elterjedt a tanárok közt is, hogy ez mennyire jól használható. Az első éles nap után értekezleten megosztották egymással a tapasztalatokat. Ezek után kellett a vezetőknek döntést hozniuk azzal kapcsolatban, hogy melyik alkalmazást használják. Tájékozódtak több iskolánál is, ott milyen döntésre jutottak. Sok helyen egységes felület mellett döntöttek, de a Pannonban a pedagógusokra bízzák: használják azt a platformot, amiben a legjobban eligazodnak, ahol képesek az új helyzetben szárnyalni.

Vannak olyan tantárgyak, amik oktatásához kell a tábla

Újabb ingyenes tananyagok segítenek

Újabb tananyagok segítik a digitális oktatást: a Virtuális Erőmű Program (VEP) ingyenesen elérhetővé teszi az Oktatási Hivatal által is jóváhagyott alsós, felsős és középiskolai korosztálynak szóló tananyagait, oktatási segédanyagait. Az MTI-hez pénteken eljuttatott közlemény szerint a Korosztályokon keresztül a klímavédelemért (KKK) című iskolai program keretében már most több mint tíz, az OH által jóváhagyott digitális tananyag és több iskolai pályázat (köztük rajz, fotó és egyperces novellapályázat) található meg. A tananyagok és pályázatok köre napról napra bővül, várhatóan két héten belül 20-30-ra nő.

Az Áder János köztársasági elnök fővédnöksége és a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács (NFFT) képviseletében Szili Katalin védnöksége mellett működő Virtuális Erőmű Program (VEP) Magyarország legnagyobb szakmai és társadalmi összefogással rendelkező fenntarthatósági, klímavédelmi programja, amelyet az Európai Bizottság is nívódíjjal jutalmazott.

A pedagógusok fizetése garantált

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár a múlt hétfőn kijelentette, nem a félév érvényessége vagy nem érvényessége a szempont, hanem a gyerek érdeke, az pedig az, hogy az életkorának megfelelően tanuljon, ne menjenek veszendőbe egész hónapok – tette hozzá. Kiemelte: a feladat az, hogy a megváltozott körülmények között, a fertőzésveszélyt minimalizálva tegye mindenki a dolgát. Az államtitkár arról is beszélt, hogy az oktatási rendszer „szerencsés helyzetben van”, mert évekkel ezelőtt elkezdődött a digitális átállás, és mostanra beérnek a korábbi fejlesztések. Elmondta, hogy a hét végén megnyitott rendszerek ingyenesen használhatók a világ bármely részéről. Szólt arról is, hogy a munkaerőpiac működése érdekében fontos, hogy miközben az oktatási épületek tanulási célú látogatása tilos, mindenhol biztosítsák a gyermekek felügyeletét. Az államtitkár a pedagógusok fizetésével kapcsolatos kérdésre leszögezte: folyik tovább a munka az iskolákban, „ennek megfelelően a fizetés mindenkinek jár és garantált”.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában