Segítenek a különböző rendvédelmi szervek dolgozói

2019.10.30. 16:00

Véradás a rendőrségen: a kéklámpás donorok

Kéklámpás vér­adást tartottak tegnap délelőtt a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon.

Tóth Alexandra

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A zárt eseményre mindenkit vártak, aki valamelyik „kéklámpás” szervezetnél dolgozik, legyen az rendőr, tűzoltó, mentős vagy épp polgárőr. Németh Miklós rendőr alezredes, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője elmondta, több mint tucatnyi alkalommal rendezték már meg a kéklámpás véradást a rendőrségen. Az utóbbi öt évben, mióta az alezredes szervezi ezeket a véradásokat, rendszeres, hogy évente kétszer, tavasszal és ősszel a helyi vöröskereszt munkatársai részvételével toboroznak donorokat. Általában harmincfős részvétel a kitűzött cél, amit ez alkalommal is sikerült elérni.

Azt a kis tűszúrást mosolyogva is lehet viselni – véradás a rendőrségen
Fotó: Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

A „kéklámpások” arra hívják fel a figyelmet, hogy aki tud és akinek módjában áll, ezzel a pár perc időbefektetéssel akár három ember életét is megmentheti. Az egészségügyi dolgozók véradás alkalmával 450 milliliter – egy egység – vért vesznek le, ezt később három részre bontják, így egy véradással tulajdonképpen három ember életét menthetik meg a véradók. Bármely egészséges, ötven kilogrammos testsúllyal rendelkező felnőtt ember adhat vért. A folyamat egyben egy egészségügyi szűrés is.

Októberben már csak a hónap utolsó napján, 31-én lesz lehetőségük a civileknek is vért adni az MMK halloween-véradásán.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában