Im memoriam

2019.07.17. 15:32

Elment Imi...

Elment egy kedves ember, közel a nyolcvanhoz. 

Várkonyi Zsolt

A sokunk által ismert és kedvelt Skoda Imre örökre lehunyta szemét. Még idős kora ellenére is mindenkinek csak Imi volt. Örökös dunaújvárosiként, egy picit fiatalságunk, életünk része volt. Hogy miért is? Amikor még általános iskolás voltam sokszor találkoztam vele az utcán. Nem adatott meg neki a teljes élet, hiszen nehéz mozgása és beszéde miatt állandó segítségre szorult. Egykoron pedig nagyon is jó tanuló volt, de egy agyhártyagyulladás már fiatalon megváltoztatta az életét, később már tolókocsiba kényszerítve őt. Majd a Jószolgálati Otthon lakója, gondozottja lett, ahol nagyon szerették őt. Életével és halálával is tanított és tanít bennünket. Elfogadásra, szeretetre, arra, hogy figyeljünk egymásra és tudjunk annak örülni ami van, amink van.

Skoda Imre

Imre mindig vidám volt, mosolygott, talán nem mindig volt érthető amit mondott, de a szíve, az akarata vitte előre. És bizony felnőtt fejjel szégyellem is magam, hogy gyerekként még nem értettem az ő helyzetét, nem úgy viselkedtünk vele, ahogy ma már pontosan tudom hogyan is kellett volna. Aztán sokáig nem tudtam mi van vele, kikerült a látókörömből, mígnem öt éve a „jószoliban” láthattam újra. Felsejlettek a régi idők, a szeretet, a tisztelet költözött a szívembe. Valami jót akartam vele tenni. Megtudtam, hogy szereti a mákos kalácsot. Talán fiatalkori csínytevéseim kompenzálására, lelkiismeretem nyugtatására egy egész tálcával vittem neki. Nem egyedül ette meg, a (sors)társaival, mert együtt finomabb volt. Isten veled Imi!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában