Kézilabdacsarnok és vízi világ, szállodával

2019.03.08. 11:30

Tizenegymilliárd forint dunaújvárosi fejlesztésekre

A Magyar Közlönyben három, Dunaújváros számára mérföldkőnek számító kormányhatározat jelent meg március 5-én: a kormány döntött a Modern Városok Program keretében az Aquantis élményfürdő felújítását és fürdőpark kialakításának, valamint ehhez kapcsolódóan szálloda és rendezvényközpont létesítésének támogatásról, továbbá a dunaújvárosi Kézilabda Akadémia módosított beruházási programjának támogatásáról.

Körmendi Erzsébet

Ezeknek a fontos kormányzati döntéseknek a részleteit ismertette Cserna Gábor, Dunaújváros Megyei Jogú Város polgármestere tegnap. Elmondta: visszakapja a város azt a 900 millió forintot, amelyet az önkormányzat az élményfürdő beruházására költött. Döntés született arról, hogy a beruházás második ütemeként – amelynek része a Fabó Éva Sportuszoda jelenleg zajló fejlesztése – összevonják az uszodát és az élményfürdőt, és létrehozzák az egységes fürdőparkot, vízi- és sportcentrumot. Erre idén az említett 900 millió forintot, 2020-ban pedig további, közel kétmilliárd forintot biztosít a kormány.

Az uszoda modernizálása hatalmas feladatot ró a kivitelezőkre. Cserna Gábor (j) a közelmúltban volt ott helyszíni bejáráson Fotó: Hankusz Kálmán/Dunaújvárosi Hírlap

Az uszodát – ha minden ütem szerint halad – augusztusra átadja a kivitelező, utána termálkút fúrása, eszközök beszerzése szerepel a tervekben, tette hozzá a polgármester. Az Aquantis wellness- és gyógyászati központhoz kapcsolódóan konferencia és rendezvényhelyszínként is működő szálloda létesítését összesen közel kétmilliárd forinttal támogatja a kormány, szintén a március 5-ei Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint. Cserna Gábor kiemelte: az ez évi 608 millió, és a jövő évi 1,4 milliárd forint kormánytámogatást 900 millió forint TOP-forrással egészítik majd ki. Hetvenhat szobás, háromcsillagos superior kategóriás sport- és konferencia-szálloda terveit valósítják meg, a szobák kialakításánál az akadálymentesítés is fontos szempont, illetve a beruházás munkahelyteremtő jellegét is hangsúlyozta a polgármester: az új szálloda 35 dolgozónak ad majd munkát.

Három fontos fejlesztésről beszélt Cserna Gábor tegnap Fotó: Zsedrovits ENikő/Dunaújvárosi Hírlap

A Kézilabda Akadémia két ütemben megvalósuló beruházásának megvalósítására hatmilliárd forintot biztosított a kormány a megjelent határozat szerint. Első ütemben – idén ősztől – elbontják a kézilabdacsarnokot, majd egy korszerű újat építenek fel, második ütemben szállás, egyéb létesítmények, parkolók felújítása történik meg a tervek szerint 2021. év végéig.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában