Ünnepélyes pillanatokkal kezdődik

2019.02.13. 20:00

Negyvennyolc témakörben dönt a közgyűlés

Ünnepélyes pillanatokkal kezdődik Dunaújváros közgyűlése csütörtökön 9 órai kezdettel a városházán: a Dunaújváros Sportjáért díjat adja át Cserna Gábor polgármester.

Körmendi Erzsébet

Fotó: Kállai Félix

A döntéshozatalok között mindjárt az elején határoznak a képviselők az önkormányzat 2019. évi költségvetési tervéről, valamint rendeletéről. Helyi rendeletek módosítása és megalkotása után a rászoruló gyerekek ez évi szünidei étkeztetéséről gondoskodik a testület, majd dönt egyebek mellett a Vasmű út 7–25. háztömbök előtt kialakítandó parkolók kivitelei terveinek, továbbá a Gőzmalom utca útépítési tervének elkészítéséről.

Ezt követően TOP-os forrásból megvalósuló fejlesztéseket készít elő a közgyűlés, szám szerint hetet. Majd a világörökségi helyszínek fejlesztése című projekt engedélyezési terveinek felülvizsgálatával foglalkoznak a képviselők, és határoznak az önkormányzati tulajdonú intézmények fejlesztési, felújítási munkáiról. Egészségügyi témát követően a József Attila Könyvtár és az Intercisa Múzeum beszámolójáról mondanak véleményt a közgyűlési tagok, a továbbiakban pedig számos, sporttal összefüggő témakörben kell határozatot hozniuk. A tervezett 49 napirendi pont között lesz továbbá a szennyvíztisztító üzemeltetésére vonatkozó döntés is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában