Huszonkét évnyi lelkiismeretes és önzetlen munka érdeme

2018.12.28. 17:30

Nagyvenyimen új polgárőrautó érkezett a község karácsonyfája alá

Igazán különleges karácsonyi ajándékot hozott a Jézuska Nagyvenyimre. Sok éves vágya volt a helyi polgárőröknek, hogy modern, a mai kornak megfelelő gépjárművel növelhessék tevékenységük hatékonyságát. A több mint ötmillió forint értékű Suzuki Vitarát december 23-án, vasárnap délután a negyedik adventi gyertya meggyújtása előtt vehették át.

Horváth Láazló

Sokféle kívánság teljesülhetett az idei karácsonyi időszakban, amelyek között nemcsak egyéni kérések, de közösségi remények megvalósulása is emelhette az ünnep fényét. Ilyen volt advent negyedik vasárnapja Nagyvenyimen, amikor nem mindennapi ajándék érkezett a faluba: egy nagyértékű, új polgárőrautó.

Kuminka József alpolgármester és a polgárőrök közösen szemügyre veszik a járművet

A nagyvenyimi polgármesteri hivatal előtt ünnepélyes keretek között megtartott átadón először Vargáné Kaiser Katalin polgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében kiemelte, hogy az új, nehezebb terepen is jól használható autóval nem csak a helyi polgárőrség, de a lakosság is gazdagodik. Az autó beszerzésében kitartó pályázati munkára volt szükség, hiszen többszöri nekifutásra sikerült csak megszerezni. Végül egy, civil szervezetek számára megnyíló szakmai lehetőséggel realizálódott a gépjármű beszerzése. A pályázaton hárommillió forintot nyert a polgárőrség, amelyhez az éves támogatásból egymilliót adott az önkormányzat, valamint a polgárőrség saját forrásból és támogatói segítségből kiegészítette a jelentős kedvezménnyel beszerzett gépkocsi vételárát.

Az átadáson jelen volt Suszter Tamás, a dunaújvárosi rendőrség kapitánya, Cseh István FMPSZ-elnök, Farkas Dániel főhadnagy, a Mezőfalvi Rendőrőrs vezetője, Halász Péter zászlós, Nagyvenyim körzeti megbízottja, dr. Borbás Péter önkormányzati képviselő, valamint a nagyvenyimi polgárőrség tagjai. Cseh István rövid történelmi áttekintés után a polgárőrök önzetlen, odaadó munkáját hangoztatta, amelyben a helyi egyesület kimagaslóan végzi feladatait. Suszter Tamás a rendőrség és a polgárőrség hatékony, jó együttműködését idézte fel köszöntő szavaiban. A hivatalos átadót követően a résztvevők állófogadáson koccintottak a sikeres pályázatra. Az ünnepséget követően Hódi Attila nagyvenyimi polgárőrparancsnokot kérdeztük.

Az új polgárőrautó átadási ünnepségén Hódi Attila, a nagyvenyimi polgárőrök vezetője, Vargáné Kaiser Katalin polgármester, Cseh István FMPSZ-elnök, Suszter Tamás kapitányságvezető Fotók: Horváth László

– Nagy öröm ez számomra – nyilatkozott elérzékenyülve a hivatalos átadó után Hódi Attila, a nagyvenyimi polgárőrség vezetője. Különböző gépjárművekkel végeztük eddig a szolgálatokat, többnyire saját és a szövetségtől kapott autókkal jártunk. Sajnos ezek a gépkocsik már elöregedtek, fenntartásuk nagyon magas költséget jelentett az egyesületnek. Az új autó jelentős segítség lesz majd a feladataink ellátásához, amelyben nemcsak a hagyományos járőrözéshez, hanem egyéb, például rendezvénybiztosításhoz is korszerű eszköz áll a rendelkezésünkre.

Mekkora munka polgárőrnek lenni Nagyvenyimen?

– Van, mikor egész nap ezzel foglalkozik az ember és vannak lazább napok. Rengeteg az adminisztráció. A vezénylés két irányban történik, és mindenki bevállalja a sok szolgálatot. Ott vagyunk a közösségi rendezvények, balesetek, katasztrófahelyzetek biztosításánál. Csaknem minden eseményen, ami a községben történik – válaszolta kérdésünkre a nagyvenyimi polgárőrök vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában