rengeteg ajándékot vittek

2018.09.03. 20:00

A Carissa Sportegyesület jótékony segítsége a gyermekeknek

Ismét ellátogatott a Carissa Sportegyesület, a Tűzoltó utcai Gyermekklinika kis lakóihoz.

duol.hu

Ezúttal azonban egy új környezet fogadta az újvárosi küldöttséget, ugyanis a Gyermekgyógyászati Klinika fekvőbeteg ellátása a Semmelweis Egyetem Korányi Tömbjében költözött.

Természetesen ez a jó szándékon mit sem változtatott, hiszen a rengeteg ajándékot (pólókat, játékokat, kifestőket, színes ceruzákat) ide is nagy örömmel vitte Dunaújváros képviseletében a kis delegáció.

Tóth Imre, a Carissa SE elnöke, többszöri egyeztetést követően érkezett meg segítőivel a klinikára, ahol már fogadták őket.

Aranyosi Judit az osztály főnővére vitte körbe a háromfős csapatot, akik négy kosárban hozták a sok-sok izgalmas meglepetést. A fekvőbeteg osztályon aztán szembesültek azzal, hogy az apró betegek, micsoda nagy hősök.

Betegségüket feledve, kisgyermekként örültek a színes ceruzáknak, építőkockáknak, filceknek, kifestőknek. A „Gyógyulj meg!” feliratú kis pólókhoz pedig a főnővér szavait társítva, miszerint: „Ettől a pólótól meg fogtok gyógyulni!” – mindenki azonnal elkezdett bízni ebben.

Természetesen miután minden kosár kiürült és minden kórterembe (még az intenzív osztályra is) sikerült Dunaújvárosból egy kis boldogságot szállítani.

Az egyesület munkatársainak megköszönték a klinika munkatársai a segítséget, pedig nagy valószínűleg mi tartozunk nekik köszönettel.

Információink szerint hamarosan újra ellátogatnak az egyesület munkatársai a gyerekekhez, hogy ismét segítő kezet nyújtsanak és egy nagy meglepetéssel is készülnek majd akkor, hogy szebbé, boldogabbá tegyék a gyerekeknek ezt a nehéz időszakot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában