Mátyás király halála után a parasztok terhei óriási mértékben megnövekedtek

Dózsa György megítélése nemcsak napjainkban, hanem már jóval korábban is megosztó volt. Talán ezért is, talán a felkelés rövid ideje miatt, de talán azért is, mert Dózsa a parasztháborúnak „csak” egy katonai vezetője volt (nem „Rákóczija a Rákóczi szabadságharcnak”), nem foglalkozik túlzottan sokat a magyar történelemírás az eseményekkel. Nem ünnepli a magyar, nincs nagyon benne az emberek emlékezetében.

Ami biztos: A Dózsa György-féle parasztfelkelés egyike történelmünk legsokoldalúbban megítélt eseményeinek. A XX. század során hol méltatlanul hanyagolták, hol meg indokolatlanul felmagasztalták jelentőségét.

Bakócz Tamás esztergomi érsek és szentszéki követ 1514. április 9-én kihirdette a törökök elleni kereszteshadjáratot elrendelő pápai bullát. Bakócz Tamás minden egyházmegyében helynököket nevezett ki a kereszteshad szervezésére. A hadsereg fővezérének kiválasztása nehéz feladat volt. Olyan férfira volt ugyanis szükség, aki a harc terén már sikereket ért el, és képes a tömegekben bizalmat, ragaszkodást, lelkesedést kelteni, valamint fegyelmezni azt. Úgy látszott, hogy a legalkalmasabb egyént találta meg Bakócz, mikor választása Dózsa György székely hadnagyra esett, szerény köznemes származásánál fogva pedig közel állt azokhoz, akiket vezetnie kellett.

Temesvárnál a 40 ezres paraszthad fele a csatában elesett

A parasztfelkelés előzményeihez mindenképpen hozzátartozik, hogy Mátyás király halála után az országban a helyzet finoman is fogalmazva kaotikus volt. A parasztok terhei óriási mértékben megnövekedtek az 1492 és 1504 közti országgyűlések döntései nyomán. A megszorítások miatt a parasztság 1504-re elkeseredett (főleg a robot emelése és a költözés korlátozása miatt), és 1510 után egyre elégedetlenebbé vált. A lényeg: keresztes hadjárat gondolatából alakult ki végül a Dózsa-féle parasztfelkelés.

Május közepére az országban mintegy 40 ezer fős paraszti had gyűlt össze, a nemesség pedig egyre növekvő aggodalommal figyelte a parasztok gyülekezését. Sőt mivel éppen a legsürgősebb mezei munkák idején vesztették el a munkáskezeket, jobbágyaikat erőszakos módon megakadályozták abban, hogy távozhassanak. De óriá­si tévedés azt hinni, hogy Dózsa seregét csak parasztok alkották. Seregei nagy részét valóban jobbágyok adták, ám az irányítás, szervezés és a bonyolultabb feladatok mindig polgárosult, nemesi, vagy egyházi jogállású személyek kezében összpontosultak.

A felkelés fő csatája Temesvárnál zajlott július 15-én, a 40 ezres paraszthad fele már a csatában elesett, az alig 20 ezres, de jól felszerelt, zömében lovasokból álló nemesi haderő kezétől. A király (II. Ulászló) a további kivégzéseket Szapolyai János erdélyi vajdára hagyta. Ez a lemészárolt, fegyverforgatásban jártas paraszti tömeg viszont 12 évvel később, 1526. augusztus 29-én nagyon is hiányzott Mohács mezején, ahol a magyarság egyik legsúlyosabb vereségét szenvedte el a törököktől. A mai magyar történetírás ezért is egyre kritikusabban foglalkozik Dózsa György szerepével, amelyet egyesek már szinte kártékonynak tartanak. Vannak, akik a mohácsi vészért már egyenesen a Dózsa-féle parasztfelkelést teszik felelőssé, mondván, később miatta nem merték besorozni a parasztságot. E vélemények szerint csak a mindenkori kommunista hatalom csinált hőst belőle, bár tény az is, hogy Petőfi Sándor és Ady Endre is magasztalta verseiben.

Forrás: tortenelemcikkek.hu, okm.gov.hu, nimrod-mohacs.hu, hu.wikipedia.org

A ceglédi beszéd

Magyar férfiak! Mi sem utálatosabb Isten előtt, mint ha a semmirevaló ember hatalmaskodik embertársai felett. Nincsen is nagyobb bűn, mintha emberek, hatalmukkal visszaélve, szolgaságban tartják önnön nemzetük tagjait. Polgártársai vagytok a magyar nemességnek, de nem parasztként, hanem rabszolgául tart titeket.

Amit hoz az ugar a ti fáradságotok által, amit barmaitok adnak: minden a nemesség prédája. Nekik szántjátok a földet, nekik ültettek szőlőt, nekik neveltek nyájat és csordát: nektek csak szolgaság és ínség marad.

Minden ember tudja Magyarországon, minő nyomorúság minden napotok. Ha a nemes házat épít, ha nősül, ha leányát adja férjhez, ha vendéget fogad, ha születik, ha meghal, ha a királyhoz megy a maga dolgában – titeket fejnek: bármit tesz, a ti rovásotokra megy a dolog.

Meddig tűritek még ezt a gyalázatot magyarok? Kövessétek Istent, ki összegyűjtött benneteket, és fegyvert adott kezetekbe! Rajta hát, támadjatok ellenségeitekre!

Oktalan félelem ne csökkentse bátorságotokat! Ne gondoljátok, hogy én elkerülöm a bajt, ha ti veszedelembe kerültök. Ígérem, hogy szabadságotok visszaszerzésében vezéretek leszek, s – ha szándékunkat Isten segíti – visszaszerzem azt, fáradalmak közt, veszedelmekben bátor leszek és hűséges! S ha oltalmazótokul vezérré tesztek, a hatalmamat javatokra használom és ellenségeink megtörésére.

(A ceglédi beszédel kapcsolatban sokan állítják, nem Dózsa írta, mert nem volt meg hozzá a megfelelő műveltsége, hanem valaki, aki papi végzettségű volt.)

Tüzes trón nem létezik

Bár a középkorban mai szemmel különösen kegyetlen kivégzési módszereket alkalmaztak teljes természetességgel, Dózsa György halálát (1514. július 20.) néhány korabeli feljegyzés még a szokásosnál is brutálisabbnak írta le. Az alábbiakat II. Ulászló írta levelében Miksa német-római császárnak: először is tüzes vassal megkoronázták, aztán még élve, meztelenül, lábainál fogva megkötözve saját katonái, akiket közönségesen hajdúknak neveznek, s akiknek cselekedetei annyi sok szörnyűséget hoztak…, fogaikkal széttépték és felfalták, végre pedig holttestét négyfelé vágván, karóra függesztették fel.

Az tény: szeme láttára három darabra vágták öccsét, majd ezután a testet négyfelé vágták és bitófára függesztették. Néhány forrás tüzes trónról vagy tüzes koronáról is ír, amelyre ráültették, vagy amelyet a fejére tettek.

Az például egészen nyugodtan kijelenthető, tüzes trónról szó sem volt, ehelyett inkább egy tüzes koronát raktak a fejére.

Az izzó vastrón legendája már csak azért is tévedés, mert pirosra tüzesített vasszéket szinte még megközelíteni sem lehet, nemhogy valakit odavezetni és beleültetni.

Egyetlen kortárs sem említi a tüzes vastrónust.