A Helka legendájáról

2018.02.28. 08:00

Nyulász Péter író-olvasó találkozója a Móriczban

Nyulász Péter, a Balaton történetét feldolgozó nagy sikerű trilógia szerzője járt a Móricz Zsigmond Általános Iskolában tegnap.

Balla Tibor

A gyerekek egy fotó erejéig belebújhattak a figurák bőrébe Fotó: HK

A sors úgy hozta, hogy az író nagyon sokáig egyáltalán nem járt Dunaújvárosban, most pedig alig egy hét különbséggel már másodszor. A délelőtt első részében a másodikosoknak beszélt a BerGer Szimat Szolgálatról, a nyomozóirodáról, amelyben kilenc kutyafaj karaktere képviselteti magát.

Nyulász Péter nagy átéléssel mesélt kötetei születéséről Fotó: HK.

Ahogy egy ilyen író-olvasó találkozón szokás, mesélt magáról is, hogy földrajztanárként végzett, majd a Magyar Rádió riportere lett. Visszaidézte, hogyan születtek első kötetei, amikor lényegében csak játszott a szavakkal, és végül létrejött a Zsubatta! című, beszédfejlesztő mondókáskönyve. Aztán, mivel nem szerette a találós kérdéseket, megírta a sajátját, a Miaz­ami című kitalálós versikékkel tömött kötetét. Ennek folytatása is napvilágot látott Miazmég címmel, és éppen most gondolkodik a harmadikon, a Kiazaki címűn.

A gyerekek egy fotó erejéig belebújhattak a figurák bőrébe Fotó: HK

Majd egy balatoni nyaralás emlékeit idézte, ahol megismerte a tavi tündér legendáját, amit Fáy András jegyzett le, és a Sió tündéres rege címmel jelent meg az Auróra Almanachban. Ezt Lipták Gábor dolgozta fel 1961-ben, ami alapján Nyulász újra-, illetve inkább továbbírta a történetet, aminek eredményeként a kisiskolások olvashatták a Helka-trilógiát. Ezúttal sem maradt el a vetítéssel egybekötött kedvcsinálás Magyarország mesébe illő helyszíneihez.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában