Szatmári lassút és friss csárdást tanulnak

2018.02.06. 10:00

Tizenhat diák érkezett a Gárdonyiba francia testvérvárosukból

Vasárnap megérkeztek, hétfőn reggel már el is kezdték a munkát a francia táncosok, akik testvérvárosunkból, Villejuifből, Párizs déli külvárosából jöttek hozzánk.

Balla Tibor

A balettosoknak kissé szokatlan a csárdás koreográfiája Fotók: Hankusz Kálmán

Tóth-Varga Zsuzsanna és Szerecz Róbert irányításával, a Gárdonyi iskola táncos diákjaival együtt az iskola tornatermében kezdte el tanulni a szatmári lassút és friss csárdást a Virginie Cosnier vezette Villejuif önkormányzati tánciskolájának tizenhat diákja.

A délutáni próbán már olyannyira magabiztosan járták, mintha legalább egy hete gyakorolnák. Mindemellett többen stilárisan is nagyon ráéreztek a tánc lényegére, bár többségüknél jól felfedezhetők még a balett-tanulás berögződései. Ráadásul a próbán is néptáncos szoknyát viseltek sokan közülük, holott azt csak azért kapták, hogy vigyék haza a magyar családhoz, amely vendégül látja őket, hogy a szülők a csütörtöki Bartók béli gálaműsorra rendbe tudják hozni azokat.

Virginie Cosnier, a tánciskola igazgatója

Láthatóan remekül érzik magukat, különösen jól megy már a tánc mellé elengedhetetlen csujogatás, sikongatás, angolul hujogatnak. Még a legkisebbek is jól vették eddig az akadályt, pedig kemény munkával telnek a napok. Nem csak a néptánctanulás szerepel a programjuk között, saját produkcióikkal is készülnek a csütörtöki nyilvános fellépésre Pascale Côte és Cosnier Virginie irányításával. Az igazgatónő elmondta, remekül érzik magukat.

A balettosoknak kissé szokatlan a csárdás koreográfiája Fotók: Hankusz Kálmán

Ez egy kiváló lehetőség arra, hogy felfedezzék a magyar kultúrát, megismerjék az itteni életstílust. Különleges lehetőség, hogy megismerkedhetnek a magyar táncokkal. Valahányszor itt járnak, mindig új élményekkel gazdagodnak, megismerik a testük egy másfajta mozgáskultúráját is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában