Útkeresés

2017.11.07. 07:00

Harminc esztendeje segítő üzemmódban

Harminc éve működik városunkban a Dunaújvárosi Családsegítő Szolgálat. Három évtized és megannyi kihívás.

Szabó Szabolcs

Útkeresõ Fotó: Sándor Judit

A múlt héten pénteken ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját az Útkeresés Segítő Szolgálat, amely kiemelt helyet és tiszteletet vívott ki magának helyben és a térségben a segítő szakmák körében. Munkájukat anno, 1987-ben még öt munkatárssal kezdték, ma szerteágazó tevékenységet folytatnak több mint 60 munkavállalóval.

Az elmúlt három évtizedről és a jelen kihívásairól Kissné Fekete Évával, az intézmény vezetőjével beszélgettünk.

- A helyi Családsegítő Központ országos viszonylatban is az elsők között alakult meg Dunaújváros Tanácsának határozata alapján 1987. március 1-jén. A szolgálat dolgozói akkor különböző szakmai határterületekről érkeztek, így: egészségügy, oktatás, államigazgatás. A család- és gyermekvédelmi szakma fejlődése már ekkor azt eredményezte, hogy érezhető volt, pusztán azzal, hogy anyagi segítséget nyújtunk, még nem tudunk érdemben segíteni a bajna jutott családoknak, szülőknek, gyermekeknek – idézte fel lapunknak a kezdeteket Kissné Fekete Éva.

Az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője, aki az akkori és a jelenlegi kihívásokról is beszélt lapunknak: – Három évtized alatt szinte megváltozott. A múlt század ’90-es éveinek elején leginkább a tömeges munkanélküliség és az ebből fakadó szociális problémák és társadalmi leszakadás jelentették a fő gondot. Ez mára megváltozott. Mi, a kollégáimmal leginkább azzal szembesülünk most, hogy van egy elég masszív tömeg, amely nem tanulmányi hátrányai miatt nem tud bekapcsolódni a munka világába. Ezek a hátrányok pedig kihatnak a fiatalabb generációkra is. Sajnos, még most is nagyon sokan hagyják ott, jóval idő előtt az iskolát. Ez a hátrány pedig gyakorta szinte behozhatatlannak bizonyul.

Kissné Fekete Éva, az Útkeresés Segítő Szolgálat vezetője köszönti az intézmény által kiírt pályázat legjobbjait az Útkeresés jubileumi ünnepségén a városháza C szárnyában Fotó: Sándor Judit

Kissné Fekete Éva úgy látja, munkatársainak napról napra nagyon súlyos problémákkal és konfliktusokkal kell szembesülniük, éppen ezért fontos, hogy a segítő munkát végző szakembereknek is legyen módjuk és idejük feltöltődni, új ismereteket és módszertani megoldási feladatokat befogadni.

- A gazdasági és társadalmi változások mindig új problémákat szülnek. Erre próbálunk meg felkészülni minden esetben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában