bejárati ajtó és környéke

2017.11.01. 15:30

Fontos az első benyomásunk

A lakásba belépő vendéget érő első benyomás meghatározó lehet. Ügyeljünk rá, hogy mindig tiszta és rendezett lenyen otthonuk bejárata, az előszoba.

tbzs

A lakás ajtajában az első benyomás is fontos a vendégnek Fotó: shutterstock

Amennyiben hét végén alaposan kitakarítunk, rendet teszünk, akkor hét közben naponta elég csak néhány percet ráfordítanunk, hogy rend legyen. A lábtörlő mindig legyen tiszta, a sarat, kutyaszőrt söpörjük össze, az esernyőkről lecsorgó vizet töröljük fel. A vizes, sáros cipők kerüljenek rácsra, tálcára, amint lehet tisztítsuk meg azokat. A kabátok közül mindig csak annyi legyen elöl, amennyit egy-két napon belül használunk, ugyanez vonatkozik a sapkákra, sálakra, kendőkre, táskákra is. Praktikus, ha a fogas közelében van egy szekrény, amely elnyeli, eltakarja a szem elől a kabátok, kiegészítők nagy részét, de oda kerülhetnek például az esernyők is.

A lakás ajtajában az első benyomás is fontos a vendégnek
Fotó: shutterstock

A szekrényben a négy évszak váltakozásának megfelelően szanáljunk, tegyünk rendet. Alul tároljuk a cipőket, papucsokat, felül az apró ruházatot, sálakat, sapkákat és táskákat. Köztük az akasztós részen elférnek a kabátok. Praktikus, felakasztható cipő- és sáltartókat is vásárolhatunk ma már, hogy kis helyen minél több holmink elférjen.

A szekrényben, vagy annak közelében a falon jó szolgálatot tesz a kulcstartó. Amennyiben van elég hely a szekrényünkben, oda rejthetjük a porszívót, a partvist, a kis seprűt, lapátot, felmosóvödröt. Így minden kéznél van, ha gyorsan takarítanunk kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában