szakképzési rendszer

2020.11.12. 14:00

Ülést tartott a helyi foglalkoztatási fórum

Molnár Emese

Mint ismert, még 2016-ban alakult meg az önkormányzat, valamint a Fejér Megyei Kormányhivatal együttműködésében és a „Duna-Munka-TOP Helyi foglalkoztatási együttműködések Dunaújvárosban és járási területén” elnevezésű projekt részeként a Dunaújvárosi Járási Foglalkoztatási Paktum. Ehhez a csoportosuláshoz csatlakoztak a város és a térség vállalatai, oktatási intézmények, civil szervezetek annak érdekében, hogy növeljék a foglalkoztatottsági szintet.

Jelenleg 174 alapszakma szerepel a szakma­jegyzékben

Múlt héten szerdán újabb ülést és fórumot tartottak a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara székházában, amelyen a megszokottaktól eltérően kevesebben voltak, de mint azt Vass Zoltán, a paktum elnöke kiemelte, kifejezetten kérték a tagokat, hogy a járványügyi helyzet miatt legfeljebb egy-két kollégát delegáljanak a találkozóra. Az eseményen jelen volt Szabó Zsolt alpolgármester, aki arról beszélt, nem tudni, hogy milyen kihívásokat rejt a vírushelyzet a gazdaság számára, de alkalmazkodni kell az új helyzethez. A fórumon előadást tartott Pocsainé Varga Veronika, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója a megújult szakképzésről. Olyan rendszerre volt szükség, amely rugalmas, követni a munkaerőpiac gyorsan változó igényeit.

Keresletvezérelt szakképzési rendszert alakítottak ki Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A Szakképzés 4.0 egy keresletvezérelt szakképzési rendszer a gazdaság igényeinek kielégítésére. 174 alapszakma kapott helyet a szakmajegyzékben, ehhez még 350-féle munkaerőpiaci képzés (részképesítés) társul. Az alapképzéseket a szakképzési centrumok bonyolítják le, a részképesítéseket már a felnőttképző intézmények is végezhetik. Nagyobb arányban van gyakorlat, és már tanműhelyes gyakorlat során is jár ösztöndíj a diákoknak. A főigazgató kiemelte azt is, hogy a képzési követelményeket a duális partnerrel együtt alakítják ki. A szakképzési centrum kapcsolatban van a munkaügyi központtal és a kamarával is, de várják a cégek megkeresését annak érdekében, hogy megtudják, mire van szükségük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!